Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)

Előd István: Testalkat, jellem, szabadakarat

AZ ÚJABB BÉCSI EGYHÁZJOG

163

Ezúttal nem kívánjuk teljes munkásságát részletesen megbeszélni. Az az első pillantásra feltűnik, hogy a feladat nehézsége nem rettenti vissza, hanem inkább vonzza. Ebbe a körbe tartozik a szokásjog és a privilégium tanához (Consuetudo legitime praescripta. Zs. f. R. G. kan. Abt. 8. (1918.) 154. s köv. lap), a kereszténység és az istenítéletek közti relációhoz (Der Anteil des Christentums an den Ordalien. S. A. Weimar, 1912.), a piusi újítások időszerű kérdéséhez (Die Neuerung Papst Pius X. und das österr. Recht. S. A. Wien, 1918.), a középkori kánonjog-forrástörténet egyik részletkérdéséhez (Zum Titel des Gratianischen Dekrets. Zs. f. R. G. kan. Abt. 21. (1932.) 370—373. 1.; Noch einmal: Zum Titel des Gratianischen Dekrets. Zs. f. R. G. kan. Abt. 23. (1934.) 378—380. 1.) értékes adalékkal szolgáló dolgozatain felül főleg és elsősorban a Wörterbuch zum Codex Iuris Canonici. Mit Unterstützung der Akademie der Wissenschaften und des Bundesministeriums für Unterricht in Wien. München, 1927. s köv.

Az utóbb említett nagy munka a német tudománynak különös módon becsületére vált. A mű tíz hosszú év aprólékos munkájának eredménye, nem csupán abszolút biztos Codex-tájékozottságot tételez fel, hanem a középkori szerzetes kifogyhatatlan türelmét is. Az persze érthető, hogy a szerző a fősúlyt nem annyira a nyelvtudományi finomságok elemzésére, mint inkább a jogászi pontosságra helyezte. A jól alkalmazott rövidítéstechnika a tér takarékos kihasználását teszi lehetővé ; ahol a fordítás nehézséggel jár, ott rövid magyarázatot, szükséges irodalmat ad. De gondol arra is, hogy a kezdőnek segítségére legyen, amikor összeállítja a CIC. rövidítéseit és helyesbíti a szöveg hibáit ; utal az ellentétes vagy hasonló jelentésre (:, illetve = jellel). Minthogy a CIC. nyelve, mint a latin egyházi általában, a későlatin és különösen a római jogászok iratainak és a törvénygyűjtemények nyelvére támaszkodik, amely a középkor és az újkor nyelvének hatása alatt fejlődött tovább (Már ebből is kitűnik, hogy a latin nem holtnyelv. A latin nyelv újabb fokozatos térfoglalására V. ö. Stolpa József bírálatát Josephus Wagner, Dictionarium rerum recentissimarum seu modernarum hungarico-latinum. Budapest, 1937. Bibi. Juv. fase. I. c. művéről a Magyar Jogi Szemlében, 1937. 356—357.1.), szerzőnek gyakran kellett lapoznia a klasszikus latinra Forcellini, Heimchen, Menge, Stowasser, a késői latinra Du Cange, Maigne d’ Arnis, Schütz, a jogásznyelvre Gradenwitz, Dirksen és Heumann—Seckel szótár-lexikonaiban (összeállítva a mű végén, 376—379. lap). A jogászt nagymértékben érdekli a könyv elején elhelyezett kis tanulmány (Einführung in die Sprache des Gesetzbuches. 9—12. lap), amely a CIC.-nek a múlthoz viszonyított szép latinságát dicséri. («Die Sprache selbst kann wohl geradezu als klassisches Neulatein bezeichnet werden.» 9. 1.) Csak sajnálható, hogy a meleg és elismerő kritika (Hilling, A. K. K. 108. évf. (1928.) 398. s köv. 1.) ama kívánságát, hogy a CIC. valamennyi lelőhelyét idézze, Köstler költségkímélés és időhiány miatt nem teljesíthette, bár a 375. lapon közölt függelék legalább a tárgymutató fontosabb «kémlőszavait» összeállította, ami helyes is, hiszen vannak szavak, melyek a CIC. szövegében hiányoznak, viszont a tudomány mint szakkifejezéseket