Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Előd István: Testalkat, jellem, szabadakarat
146 ELŐD ISTVÁN törvénye a testszervezet egységes stílusáról, amelyben minden kis részecske magán viseli az egésznek a karakterét. Érzelemelmélete felújítja a James—Lange-féle teóriát (Lange metafizikai tévedései ellen azonban tiltakozik), amely összefüggést keres az általános érzelmek (pl. a közérzet) és a vegetatív idegrendszer érzékenysége, hangolhatósága, illetve az ezt valószinűleg befolyásoló belső szekréciós folyamat között. A szervek ingerültségét kiváltó okként szerepelhetnek az értelmi folyamatok (így a különleges érzelmeknél), vagy pedig más, az agyvelőt nem érintő tényezők (az általános érzelmeknél). Csekélyebb ellenállást, tehát könnyebb és gyorsabb hangolhatóságot szoktak tanúsítani a «gyönge» idegrendszerű emberek. Másrészt kétségtelen, hogy ilyen értelemben vett «erős» idegekkel rendszerint az erős csontozatú és fejlett izomzatú egyéneknél találkozunk. Ezért a csontozat és izomzat fejlettségéből következtethetünk az idegek érzékenységére. Megkönnyíti ezt a következtetést az a megfigyelés, hogy a csontváz fejlettsége általában egyenes arányban van a vállöv fejlettségével. A széles, erős vállöv tehát csekélyebb affektivitásra enged következtetni, a keskeny, gyönge vállöv megfordítva. Ez az első fiziognómiai jegy. A második abból a megfigyelésből adódik, hogy az organikus változások nem függetlenek a megfelelő orgánum szerkezetétől és kiterjedésétől. Annál nagyobb a vegetatív szféra, minél nagyobb a bázis, melyen az ingerek játéka végbemegy. Mivel pedig a vegetatív szféra morfológiai jeléül általában az alsótest fejlettségét tekinthetjük, második fiziognómiai jegyül felvehető a csípők szélessége. Nem véletlen, hogy a mélyebb érzelmi életet élő női nemre a széles csipő és szűk vállöv, az érzelmekre kisebb mértékben reagáló férfi nemre pedig a széles vállöv és szűk csipő a jellemző testalkat. Kretschmer is úgy találta, hogy a szélesebb alsótesttel rendelkező piknikus habitust a gazdag kedélyvilág jellemzi, viszont a szélesvállú, szűkcsipőjű atléta és aránylag szintén széles csipőjű leptoszóm alkat a magyarázata annak, hogy a szkizothimek körében részben tompasággal, részben túlérzékenységgel találkozunk. Amennyiben mégis letagadhatatlan különbség észlelhető a piknikus és leptoszóm egyén érzelmi világa között, Bőhle szerint ez onnan van, hogy az előbbinek érzékeny membránja, az idegrendszer, az ingereket jól tompító zsírszövetek közé van beépítve és ez a tompító ellenállás szerencsés biztosítéka az érzelmek könnyed és kerekded lefolyásának. Erős és kiszámíthatatlan az «ideges» leptoszóniok, erős, de nyugodt és ritmikus a piknikus «kedélyemberek» érzelmi élete. Bőhle akaratelmélete telve van bántó ellentmondásokkal. Az ú. n. eszes-akarati cselekvésnél (Intellekt-Willenshandlung) például az ész dolga igazságot tenni az egymással birkózó törekvések közt. Az ész mondja ki a döntést (Entscheid) ; a döntés lesz alapja az elhatározásnak (Entschluss), ami tulajdonképpen nem más, mint a cél eléréséhez szükséges mozgás képzete. Az elhatározás által az a törekvési cél, amely az indítékok harcából győztesen került ki, akarati céllá lesz, amennyiben a
