Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Bendefy László: Az ázsiai magyarok megtérése. (Folyt.)
AZ ÁZSIAI MAGYAROK MEGTÉRÉSE 139 1252. Szent Domonkos rendjének megalakulása után a domini kánusok is részt kértek a keleti hittérítés munkájából. Ott találjuk őket úgyszólván mindenütt, ahol a ferencesekkel is találkozunk. Testvéri egyetértésben folyik a munka s napról-napra több az eredmény. Felismerik azonban azt is, hogy a testvéreknek a konventekhez való kötöttségéből térítői munkásságukra bizonyos hátrány származik. Hogy ezen a bajon segítsenek, 1252-ben megvetik a «Congregatio Fratrum Peregri- nantium propter Jesum Christum in omnibus terris» társaság alapját a ferencesek vezetése mellett.17 Ennek a szervezetnek a maga idejében a püspököktől és érsekektől is független, önálló hatáskört biztosítottak. A hittérítők száma nem volt kötött és működésük tere nemcsak Európát, hanem Északafrikát és az ázsiai Távolkeletet is felölelte. A Fratres Peregrinantes nem a zárdák körül hirdették az Evangéliumot, hanem a pogányok és az eretnekek kisebb csoportjait keresték fel. Együtt vándoroltak a legeltető pásztorokkal és a portyázó tatár seregekkel egyaránt. Csakúgy megjelentek a folyókmenti halásztörzsek szállásain, mint a havasok prémvadászai között. Kettesével-hármasá- val vándoroltak egyik helyről a másikra, pénz nélkül, szegényen, az uralkodók és a nép szeretetébe ajánlva, az isteni Gondviselésben bizakodva. Ami kis ruhájuk volt, a hátukon vitték és még útközben is szigorúan betartották az előírt szent hallgatást, a közös zsolozsmákat és a szigorú böjtöt.18 Hittérítők Jeretány országában1253. Nem lehet kétséges, hogy a kaukázusi magyarok országában a katolikus hittérítők közül elsőnek a zarándok testvérek (Fratres Peregrinantes) jelentek meg. Még nem volt kolostoruk, nem volt állandó otthonuk, de ott élt a jeretányi magyar nép szívében a készség és a jóra való hajlandóság, amellyel a vándor latin hittérítőket fogadta. És azok szívesen mentek közéjük, mert türelmes, jó nép volt a kaukázusi magyar. A ferences vértanuk jegyzékében számos szerzetes nevét találjuk, olyanokét, akik a jeretányi magyarsággal szomszédos népek, mint az alánok, a georgiabeliek, az örmények, bolgárok, cserkeszek stb. között áldozták életüket hitükért, de egyetlen vértanú sem akad közöttük, akinek vérét jeretányi magyar ontotta volna. Ha nem is következik ebből az, hogy valóban nem halt vértanúhalált Jeretány magyarjai között egyetlen hittérítő sem, annyit mindenképen elfogadhatunk, hogy ez az eset nagyon-nagyon elvétve fordulhatott csak elő. Elég itt hivatkoznunk arra, milyen gondos körülményességgel nyomozták ki az elöljáró ható17 V. ö. P. Civezza Marcellino O. F. M. : Storia universale déllé Missioni francescane, t. I. c. XIV. p. 468. — P. Panfilo da Magliano O. F. M. : Storia comp, di S. Fr. ecc. t. II. c. 17. p. 487 ss. 18 P. Badalik Bertalan O. P. : A Domonkosrend és a missziók. (A sz. Domonkosrend múltjából és jelenéből c. m.-ban). Bp., 1916. 326. 1.
