Theologia - Hittudományi Folyóirat 6. (1939)
Ivánka Endre: Hugo de Balma
118 IVÁNKA ENDRE nére azonban Thomas Gallus mégsem beszél olyan «apex mentis»-ről, mely az intellectus és az affectus között állna, vagy kizárólag csak affectus lenne ; ellenkezőleg, az ő felfogása szerint a «principalis affectus» koordinálva van a «theoricus intellectus»-szal, és mind a kettő az emberi «intet- ligentia» mélyebb, rejtett, misztikus képessége.1 Ha tehát Hugo de Balma hivatkozik is a Commentator Vercellensisre a «principalis affectus»-ról szóló tanításában, akkor ez a fogalom Thomas Gallusnál mégis lényegesen mást jelent, mint nála ; nem azt fejezi ki, hogy a misztikus megismerés az értelmi megismeréssel radikális ellentétben álló, tisztán affektiv megismerési mód, melynek útjai kezdettől fogva elválnak a racionális megismerés útjától, hanem csak azt, hogy a misztikus megismerés a kontempláció magaslatain racionális megismerésből affektiv megismeréssé válik, fogalmi megismerésből közvetlen szemléletté lesz, ugyanabban az értelemben, amelyben az epistola ad fratres de monte Dei szerzője azt mondta : Intellectus cogitantis efficitur contemplatio amantis (MPL 184, 347 A). Hugo de Balma és a XV. század. A két nagy elődjével, Richardus a S. Victore-val és a Commentator Vercellensis-szel való összehasonlítás tehát még csak szembetűnőbbé tette Hugo de Balma felfogásának eredetiségét és újszerűségét és ennek az új szellemnek az «epistola ad fratres de monte Dei» szellemével való szembesítése megmutatta azt is, hogy a régi, karthauzi hagyomány, a Dionysius Areopagita müveinek kommentálásával és tanulmányozásával egybekötött hagyományos karthauzi misztika, milyen lényegesen alakult át Hugo de Balma hatása alatt. És ez a hatás a XV. században — különböző körülmények folytán, melyek a XV. század szellemi életének megadják a sajátságos jellegét — az egész misztikus irodalomra, sőt a népies jellegű aszcétikus irodalomra is szétáradt,2 úgyannyira, hogy pél1 Ignorare non debet fidelis anima, suam intelligentiam ad Deiformi- tatem tantae virtutis existere, ut etiam potens sit ad interiora et secretiora Divini velaminis subintrare. Habet enim duplicem virtutem, unam per quam apta redditur ad contemplandum, quae dicitur theoricus intellectus, reliquam vero per quam videlicet habilis fit ad uniendum, quae principalis affectus nominatur. (U. o. 517.) 2 Régebben ezekben a gondolatokban ferences hatást véltek felismerni, azért, mert a ferences mozgalom hívta életre a népies és a nép nyelvén írt (vagy a nép nyelvére fordított) aszcétikus irodalmat is, melyben ezek a gondolatok a XV. század folyamán erősen érvényesülnek. Ez volt az oka annak is, hogy magát a «mistica theologiá»-t, Hugo de Balma művét, már a késői középkorban is egyes kéziratokban Sz. Bonaventura művének tekintik. Ezzel szemben arra kell rámutatni, hogy Szent Bonaventuránál is a «sabbatismus quietis», a «mentalis excessus» «in quo oportet quod relinquantur omnes intellectuales operationes, et apex affectus totus transferatur et transformetur in Deum» (Itinerarium mentis in Deum c. 7) csak az utolsó fokozata
