Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Tiefenthaler József: A misztika és az Eucharisztia
56 TIEFENTHALER JÓZSEF De ami a pogányság talaján igazán exotikus ritka virág, mint Plotinus misztikája és ideális élete, az a kereszténység talaján, a kegyelem-tan talaján természetes fejlődés. A misztikus theológusoknál folyton visszatérő probléma, hogy a misztikus élmény kegyelmi-e, de ez csak arra jó, hogy végül a legtöbbnél a kegyelmi misztika javára dőljön el a vita. A kegyelmi misztikát joggal nevezhetjük katolikus misztikának is. Aquinói Szent Tamás szerint a kegyelem az isteni természetből való részesedés.1 Ez a misztikusok nyelvére átültetve az a misztikus tétel, mely szerint a misztikus élményben a lélek lényege érintkezésbe jut Isten lényegével. A misztikus effektusai, érzelmi gazdagsága pedig nem más, mint a természetfeletti kegyelemmel a lélekbe öntött erények, a Szentlélek-ajándékok, melyek a kegyelemmel járó természetfeletti készségek, indítékok, cselekvő mozgalmasságok s amelyeknek végső akkordja mindig az eláradó szeretet. Sok vita folyt a körül,2 hogy miben áll a misztikus élmény lényege, más szóval miben áll a tökéletesség lényege, mert hiszen az aszketikus- misztikus út, ami a tökéletes életre való törekvés útja, a misztikus élményben jut el a földi tökéletességig. A consensus a szeretet mellett szól, mely a kegyelemmel a lélekbe öntött természetfeletti erényekben és a Szentlélek-ajándékokban lobban lángra. Az intellektualisták persze az értelem hegemóniáját hirdetve a tökéletesség lényegét a megismerésbe helyezik. A misztikus élmény egyik főmozzanata kétségkívül a megismerés, csakhogy a misztikus élmény mégsem a megismerésben, hanem a nyomában kilobbanó szeretet-áramlat istenbírás boldogságában kulminál, hogy benne egyesülve Istennel elérje öntökéletesülését. A misztika tehát már itt a földön a megismerésből fakadó szeretetben megnyilvánuló istenbírás boldogsága és szentsége (ön- tökéletesülés !), mint némi előíze a túlvilági boldogság forrásának, a visio beatificanak, melyet Dante misztikus nyelven így énekel meg :3 Luce divina sovra me s’appunta, Penetrando per questa ond’io m’inventro La cui virtù, con mio veder congiunta Mi leva sovra me tanto, ch’io veggio La somma Essenzia, della quale è munta Quinci vien l’allegrezza ond’io flammeggio. 2. Az Oltáriszentség4 is — mint tanulmányunk kiindulásában 1 Summa 1. 2. qu. 110. 2, 3. 2 Garrigou—Lagrange : Mystik u. christliche Vollendung 1927. Augsburg, V. Haas u. Grabener. 3 Paradiso, C. XXI. 4 Bardenhewer : Bibliothek der Kirchenväter. München, V. Kösel, Augustinus II. Johannes Ev.
