Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)

Kontor Lajos: Az egyház vagyoni jogai a háború utáni konkordátumokban

riusának és az érdekelt püspökök «declaratio»-iban évente kifejezett mérvben utalja ki. Az olasz konkordátum 17. pontja szerint az egyházmegyék számá­nak csökkentése — amivel nem jár együtt a káptalanok megszüntetése — nem vonhatja maga után az államsegély összegének a leszállítását. Ugyan­ezt kiköti a 18. pont plébániák megszüntetése vagy egyesítése esetére. A badeni konkordátum 6. pontja szerint az állam az érsek eddigi dotációját (31.500 márkát) folyósítja továbbra is, a káptalan dotálására és a dologi kiadásokra pedig évi 356.000 márkát állapít meg. Az érvény­ben lévő «realdotatio»-k, továbbá a kisjövedelmű plébánosok és egyéb egyházi javadalmasok azelőtti államsegélyét ez a megállapítás nem érinti, de az évi segélyösszegek mértékének megállapításánál alapul kell venni az állam hasonló személyi és dologi célokra fordított kiadásait. A porosz konkordátum 4. pontja a porosz egyházmegyék dotá­lására készpénzben 2,800.000 márka államsegélyt állapít meg, amely összeg felosztása külön egyezség szerint történik. Ha az alkotmány 138. pontjának rendelkezései alapján netán majd megváltják az állami készpénzszolgáltatásokat, az azelőtti jog­állapot1 szerint kell az állami dotációt megállapítani.1 2 A német birodalmi konkordátum 18. pontja a Szentszék és a biro­dalom közötti barátságos megállapodással kívánja megállapítani ezt a törvényen, szerződésen és egyéb jogcímeken (pl. a szokáson) alapuló járandóságok megváltása esetén fizetendő kárpótlást. A német birodalmi konkordátum egyébként nem konkretizálja az államsegély jelenlegi mértékét. Az osztrák konkordátum 15. pontja a bajor konkordátum min­tájára ünnepélyesen ígéri, hogy a kormány a törvényen, szerződésen vagy különös jogcímen alapuló szolgáltatási kötelezettségeit az Egy­házzal szemben mindig teljesíteni fogja. Addig, amíg a tényleges és a nyugdíjas klérus dotálására nézve a Szentszékkel létesítendő új szabá­lyozás létrejön, a jelenlegi kongruatörvények maradnak hatályban, azzal a kiegészítéssel, hogy az állami alkalmazottak járandóságának változása esetén hasonlóan meg kell változtatni a klérus dotációját is. Azoknak az érsekeknek, püspököknek, koadjutoroknak s generális-vikáriusoknak, akiknek az alapokból, a menzából, a vallásalapból s a jelenlegi állam­segélyből nincs kielégítő jövedelmük, a Szentszékkel kötendő megálla­podás alapján — amennyiben az állam helyzete megengedi — megfelelő állami pótlék folyósítandó. A tényállás megvizsgálása után az állam segélyt nyújt akkor is, ha a székesegyházak vagyontárgyainak bevételei nem elegendők a dologi és a személyzeti kiadások fedezésére. 1 Az azeló'tti jogállapotot megrögzítő bullák szerint az Egyházat ingat­lanjavak tormájában illeti dotáció, s ezt a jogot most a konkordátum is elismeri. 2 Ugyanezt a rendelkezést átvette a badeni és a német birodalmi kon­kordátum. AZ EGYHÁZ VAGYONI JOGAI A HÁBORÚ UTÁNI KONKORDÁTUMOKBAN 51 4*

Next

/
Thumbnails
Contents