Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Kontor Lajos: Az egyház vagyoni jogai a háború utáni konkordátumokban
46 KONTOR LAJOS tásánál és restaurálásánál az építkezéseket és a műemlékek megőrzését szabályozó állami törvények megtartassanak. Mindegyik egyházmegyében bizottságot kell létesíteni, amelynek tagjait az illetékes miniszterrel egyetértésben a püspök nevezi ki. A bizottság feladata ama templomok és egyházi helyek «konzerválása», amelyekben történelmi vagy művészi értékű régiségeket, műtárgyakat, okmányokat és kéziratokat őriznek. A cseh «modus vivendi» 2. pontja az ingó és ingatlan egyházi javak adminisztrálását — amiket a cseh állam 1919-ben zár alá vett — addig, amíg ebben a kérdésben megegyezés nem jön létre, a püspök elnöklete alatti bizottságra ruházta. Az olasz konkordátum 30. pontja szerint az egyházi és a szerzetesi vagyon kezelése az Egyház felügyelete alatt történik, az állam minden beavatkozása nélkül. Az egyházi jogi személyek tulajdonszerzési jogát az olasz konkordátum is elismeri, de az erre vonatkozó polgári törvényeket meg kell tartani.1 Az olasz konkordátum 27. pontja ama egyházi épületek kezelését — amelyek azelőtt polgári kezelésben voltak — az egyházi tényezőknek engedte át. Ha bizonyos egyházi javak — abban az időben, amikor az olasz törvényhozás azokat konfiskálta — harmadik személyek kezébe kerültek, a Szentszék — a tulajdonosok és az elidegenítést végző polgári tényezők lelkiismeretének megnyugtatása céljából — ezek tulajdonjogáról lemond (28. pont). Az olasz konkordátum 29. d) pontja bármilyen vallásos alapítvány létesítését megengedi, amennyiben azok a nép vallásos szükségleteit szolgálják s az államra nézve nézve pénzügyi megterhelést nem jelentenek. Ezek a feltételek a már meglevő alapítványokra is vonatkoznak. A román konkordátum 9. pontja szerint az állam az elismert és a törvényes egyházi tényezők által képviselt egyházi jogi személyek bármilyen vagyonának teljes tulajdonjogát a királyság alkotmánya értelmében biztosítja. A maga nemében egyedülálló vagyonjogi intézkedést tartalmaz a román konkordátum 13. pontja. Eszerint a püspökök, kanonokok, plébánosok és a szemináriumok javadalmazására szolgáló alapokból — amelyek legnagyobb része az 1921. évi román földreform során eladott egyházi birtokok vételárából keletkezett — «Patrimonium sacrum» néven közös alapot kell létesíteni, mely a nevezett személyek és intézmények ellátására szolgál. Ha az alap nem elegendő ahhoz, hogy abból a papság javadalmazását a többi felekezet részére az alkotmányban megállapított 1 Mivel azonban a jogi személyek tulajdonszerzéséhez az olasz törvények királyi engedélyt írnak elő, amit az államtanács javaslata alapján lehet megkapni, Olaszországban az Egyház tulajdonszerzése nem történhetik a kormány beavatkozása nélkül. Ugyancsak ilyen engedélyre van szükség, ha a jogi személyek ajándékozás vagy végrendelet útján jutnak tulajdonhoz.
