Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Bárd János: A szenttamási oksági elv védelmében
358 BÁRD JÁNOS a kezdettel bíró véges változássor egyáltalán nem összeférhetetlen Szent Tamás okságelvével. Szent Tamás szerint akár véges, akár végtelen a teremtmények különböző változássora, mindenképpen feltételeznek egy olyan létokot, amely ellentétben az ő esetlegességükkel, szükségszerűleg létezik, s mint ilyen, velük szemben transzcendens, változhatatlan, örök. Nyugodtan elfogadhatjuk tehát Brandensteinnak kezdettel bíró változássorát anélkül, hogy kénytelenek volnánk bizonyítékaival részletesen foglalkozni. Igazoltnak vehetjük a végtelen változássor önellenmondásá- ból szükségszerűleg következő második pontot is : léteznie kell egy olyan létoknak, amely ezt a sort az első tag létesítésével elindítja s vele szemben transzcendens. Nem tudunk egyetérteni Brandensteinnak azzal a logikai eljárásával, amellyel a harmadik és negyedik pontot igyekszik igazolni. E két pont értelmében a változássornak nemcsak a kezdő tagja tételez fel transzcendens okságot, hanem minden utána következő változásállapot is, ami annyit jelent, hogy az átmenő, tranzitív okság lehetetlen. Bizonyítási menetét röviden a következőkben foglaljuk össze : Adva van egy változássor, amelynek tagjai szabályszerű egymásutánban lépnek föl, még pedig úgy, hogy K után fellép L, L után M és így tovább. Tegyük fel, hogy e változássor M változásállapotának létesítő oka nem a változássoron kívül, hanem magában a változássorban van. A változástagok szabályszerű egymásután következése szerint M létesítő oka csakis K lehet. Igen ám, csakhogy K is benneáll a változássorban, azaz ma van, tegnap azonban nem volt s holnapután nem lesz, tehát maga is létesítő okot kíván, amely megint csak nem lehet más, mint a K-t megelőző változásállapot. Mivel azonban a felvett változássornak minden egyes tagja hasonlóképpen az őt megelőző tagban kell hogy bírja létesítő okát, nyilvánvalóan a kezdetnélküli változássor lehetőségét tételezzük föl. Ámde ez lehetetlen. Brandenstein maga is érzi, hogy messzemenő következtetéseket vont le a kezdetnélküli sor lehetetlenségéből, azért felveti a kérdést, nem lehetséges-e, hogy a változássor első tagjának csakis transzcendens, a változássoron kívül álló oka lehet ugyan, de magában a változássorban az egymást követő változásállapotok, mint ok és okozat állnak egymással szemben, azaz a megelőző tag létesítő oka az utánakövetkező tagnak. Természetes, hogy ennek a föltételnek is bebizonyítja a lehetetlenségét, annál is inkább, mert ezzel dől el a transzcendens ok kizárólagossága. Azonban ép az idevágó bizonyítékait látjuk legkevésbbé megalapozottnak. Brandenstein érvelése röviden így szól : A változássor kezdőtagjának nem lehet megszűnő, múlandó oka, mert ezzel együttjárna a kezdetnélküli változássor állítása. Nem lehet múlandó oka az utána következő többi tagnak sem, mert ezek a változásállapotok lényegileg mind megegyeznek az első taggal. A változássort kezdő Péter nem többember, mint a változássorban álló Pál, s ha Istennek úgy tetszett volna,
