Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Móra Mihály: Magister Gratianus mint perjogász
346 MÓRA MIHÁLY bői a tanuzási képtelenség számos oka levezethető, elég az infamis, excommunikált és a nem szabadra gondolunk. Atanuzási kötelességről szintén a római tanujog tételei adják meg a feleletet. Gratián felveszi azt a római határozmányt is, amely szerint bizonyos esetekben a rokon, a beteg, az államügyekben távollevő megtagadhatja a tanuságtételt. A kor világi jogi felfogása sem látott abban semmi ellentétet, hogy a tanuzásra képtelenek az esetben például, ha nincs más bizonyítási eszköz, kihallgathatok ugyan, de persze corporalis discussióval kell őket arra szorítani, hogy könnyelmű vallomást ne tegyenek és a valóságnak megfelelő vallomásra indíttassanak.1 Magáról a tanúkihallgatási eljárásról nincs sok szó. Egy ál- izidori kánon1 2 a közvetlen bizonyításfelvételt teszi kötelezővé, amikor a tanúvallomások írásbeliségét tiltja és csak a személyesen jelen levő tanút engedi kihallgatni. A tanút meg kell esketni.3 A tanúvallomások értékelésénél a postclassikus római tanujog és az ezzel nagymértékben harmonizáló álizidori kánonok formaliszti- kus törekvése az irányadó. Nem érdektelen, mint igyekszik Gratián a biblia, a római jog és a spanyol nemzeti zsinatok határozataiból eredő szabályt, amely szerint valamely tény megállapításához legalább 2—3 tanú kell, összhangba hozni Álizidor ama rendelkezésével, hogy a püspök elleni bizonyításhoz legalább 72, pap ellen 64, diakon ellen 27, egyéb clerikus ellen 7 tanú szükséges. A Magister ama megoldás felé látszik hajlani, hogy Álizidor tanítását a római clerikusok privilégiumaként fogja fel, vagy olyan kivételként, amely akkor érvényesülhet, ha a tanuk megbízhatósága kétségesnek tűnik fel.4 5 A bizonyítás formalizálási törekvésének tulajdonítják* azt, hogy Gratián az álizidori caputhoz6 csatlakozva, egy novellahely felhívásával7 felállítja a tételt: cum ... testes ... testimonium dicere non valeant, nisi de his, quae sub eorum presentia facta noscuntur.8 Erne szabály jelentőségét azonban nem a formalizmusban látnok, hanem abban a felismerésben, hogy a bizonyításnál ténytanuk és nem a hallomástanuk (testes ex auditu) részesítendők előnyben, — persze ezt a postclassikus merevebbrómai tanujog nem igen bízza az — akkormár császári hivatalnok — bíró belátására, hanem itt is igyekszik megkötni kezét, mint azzal a másik szabállyal, hogy ellentanuk fellépésénél nem a 1 c. 3. C. IV. q. 2. et 3. § 9. 2 c. 15. C. III. q. 9. 3 c. 7. § 3. C. II. q. 1. ; c. 3. C. II. q. 4. ; c. 20. C. II. q. 9. etc. 4 diet. Gr. p. c. 3. C. II. q. 4. 5 Jacobi, 307. 1. 6 c. 15. C. III. q. 9. 7 Nov. 90, 12 in diet. Gr. p. c. 15. C. III. q. 9. 8 Diet. Gr. p. c. 11. C. XXX. q. 5. ; diet. Gr. p. c. 15. C. III. q. 9. és c. 7. C. II. q. 1. §. 3.
