Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Ivánka Endre: A modern individualizmus és a történelmi protestantizmus
MODERN INDIVIDUALIZMUS 343 tantizmus felfogásában a «szabadság szellemének» ajándéka a Szent Léleki birodalom tagjainak kiváltságából a keresztények közös tulajdonává lett (mégpedig azért, mert a Szent Lélek láthatatlan egyháza a protestantizmus szerint nemcsak az új világkorszaknak eljövendő egyháza lenne, hanem már a Krisztus által alapított keresztény egyház kezdettől fogva ilyen egyház lett volna), akkor egyúttal ennek a spirituális egyháznak az ideálja egy új világkorszaknak megfelelő lelki állapotból, egy az emberi lelkületet és a külső élet feltételeit teljesen megváltoztató átalakulásból azzá a belső szabadsággá, azzá a szellemi függetlenséggé lett, melyet a normális élet keretein belül, a jelen életünknek megfelelő emberi lelkülettel is meg lehet valósítani, ha csak a keresztény ember minden tanítói tekintéllyel és minden egyházi renddel szemben teljes függetlenséget vindikál magának. Ezzel kezdődik már a «Szent Lélek által adott szabadság» gondolatának szekularizációja. Ennek a fejlődésnek feltartózhatatlan belső logikával a modern individualizmushoz, az «autonóm személyiség szabadságának» tisztán immanens emberi fogalmához kellett vezetnie. Nem helyes tehát az a felfogás, mely a protestantizmusban már a modern individualizmus úttörőjét akarja látni és úgy tünteti fel a helyzetet, mintha Luther a modern értelemben vett «szabad emberi személyiség» jogait védelmezte volna, a szabadgondolkodás nevében Ugyanezt a következetlenséget észlelhetjük abban a kérdésben is, hogy az új egyházi és szociális rendet erőszakkal szabad-e megteremteni vagy sem. Luther a lázadó parasztokkal szemben Szent Pálra hivatkozik (Werke ed. Berger 11. 272.) és a hagyományos keresztény felfogásra, mely az egyházi ügyeket és a világi hatalmat egymástól elválasztja. Ez a «Krisztusi egyházban» tényleg így van. De a «Szent Lélek birodalmának» ideológiája szerint ebben az új világkorszakban egybe kell esnie az egyházi és az állami rendnek, éppen azért, mert benne minden hívő elnyeri a főpapi és a királyi méltóságot. Luther ezt a gondolatot elfogadja (például Werke ed. Berger I. 264.) és az általános papság gondolatából vonja le a teljes vallási szabadság, a belső megvilágosult- ságon alapuló hitélet konzequenciáját. Az «általános királyság» gondolatából pedig már nem akarja levonni a theokratikus demokrácia konzequenciáját, amint ezt az anabaptisták megtették, mert ez már külsőleg is a «mennyei birodalom földi megvalósításának» igényét jelentené (amint az anabaptisták «Zioni királyságában» jelentette is) és ezzel a földi élet teljes spiritualizációját elvileg feltételezné. De az eredetileg vallási motívum szekularizált formájában, a modern individualizmusban, nemcsak a hívek általános papsága jelenik meg a gondolatszabadság formájában, hanem a hívek általános királysága is a népszuverenitás és a demokratikus egyenlőség (mint végső jogforrás) formájában. Már Daniénál is azt olvassuk : Libero, dritto e sano è tuo arbitrio. Per ch’io te sopra te corono e mitrio (Purg. 27, 140—142). De Vergilius csak akkor ruházza fel Dantét a legfőbb világi és egyházi hatalom jelvényeivel, a teljes szabadság, teljes függetlenség jeléül, amikor Dante a Purgatóriumon átment és a paradicsomba készül belépni.
