Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Ivánka Endre: A modern individualizmus és a történelmi protestantizmus
338 IVÁNKA ENDRE 2. Tagadhatatlan, hogy a német reformáció kezdettől fogva népmozgalom is volt, sőt abból nyerte propagandaerejének nagy részét, hogy a németek «antiromanizmusát», mely politikai téren alakult ki, a vallási mozgalom szolgálatába tudta állítani. De ez viszont nem jelenti azt, hogy a világi életszférának a függetlenítése, az állami és népi öntudat ébresztése az egyházi és vallási «megkötöttséggel» szemben eredetileg is célja lett volna. Ha visszatekintünk a spiritualista szekták és az apokaliptikus mozgalmak történetére, akkor azt látjuk, hogy Dante várakozásaitól kezdve (a «Dux» Purg. 33, 43, a «Veltro» Inf. 1, 101, lásd Theologia V. (1938) 29.) a ferencrendi spirituales-ek Bajor Lajos mellett való pártfogásán és Cola di Rienzo IV. Károly császárhoz intézett felhívásán át, egészen «Zsigmond császár reformációjáig»1 ez az irány mindig a világi hatalomtól várta az «űj egyház» megvalósítását.1 2 És ez következetes is ; abban az új világrendben, amelyet várnak és amely bizonyos fokig már a mennyország megvalósítása a földi életben akar lenni, szükségképpen egybe kell forrnia az egyházi és a világi hatalomnak, a vallási és az állami rendnek. Egészen a spiritualisták szellemében járt tehát el Luther, amikor a nagy reformációs tervezetével («Von des christlichen Standes Besserung») éppen a világi hatalomhoz fordul. A mű ajánlása úgy szól : Der allerdurchleuchtigisten Grossmechtigisten Keyserlichen Maiestet und Christlichem Adel deutscher Nation. (Luther, Werke ed. Berger I. 148.) Hogy ez viszont a nemzeti öntudatra való hivatkozással, a nemzeti érzelmek felébresztésével jár együtt, az már régebben is így volt. «Zsigmond császár reformációja» is így kezdi a pápának és a katolikus papságnak az elítélését : «Weh euch darum, welsche Lande !» 3. A nominalizmus hatása pedig minden kétséget kizáró módon megállapítható a protestantizmus dogmatikai formuláiban, sőt egyenesen azt mondhatjuk : a nominalizmus nélkül a protestantizmus soha nem formulázta volna meg úgy a hitről, a megváltásról és a szent1 Egy 1439-ben megjelent német röpirat, melyben Zsigmond császárnak álmában megjelenik «egy nagyon tiszteletreméltó püspök», és azt jövendöli, hogy 1500-ban a német-római császár és a német fejedelmek segítségével az Egyháznak teljes megújhodása fog bekövetkezni, és minden szociális igazságtalanság, minden jogtalan elnyomás is meg fog szűnni — még az 1525-ös német parasztlázadás is e jövendölések alapján abban bízott, hogy a császár a parasztok segítségére fog jönni az urak ellen, vagy pedig azt remélte, hogy az éló' császárt az a mesebeli császár fogja felváltani, aki régóta várja a Kyff- häuserben azt a pillanatot, amikor újra elő kell jönnie, a német birodalom régi fényét felújítania és a földi igazságot megvalósítania. 2 Amint fordítva a tisztán politikai szempontokból kiinduló német birodalmi reformmozgalom, amikor 1460 körül a német birodalom teljes függetlenségét Rómával szemben akarta biztosítani, egy huszita fejedelmet, Podjebrad Györgyöt, szemelt ki császárnak.
