Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Ivánka Endre: Renaissance-kutatás és teológia
26 IVÁNKA ENDRE nens irányának teljes megvalósítása1 alapjában nem más, mint ennek a «humanista» alapgondolatnak a kereszténységre való alkalmazása — és «humanistának» minősítendő már az egész művének célkitűzése is, mely a teljesen anthropocentrikus aristotelesi ethikának a keresztény erkölcstanba való beépítésére irányul és annak a bebizonyítására törekszik, hogy az aristotelesi ethika alapmotívuma a xaxà xtjv çôatv Çfjv, az emberi természetben rejlő erők és képességek teljes érvényesülése, éppen a keresztény életideálban találja legtökéletesebb megvalósítását.1 2 Tudjuk, hogy éppen e miatt a szinthezis miatt hevesen támadták Aquinói Szent Tamást a hagyományos platonikus és augustinista irány képviselői. Helyesen kezdenek tehát ma már Aquinói Szent Tamás «humanizmusáról» beszélni, amint ezt például Váczy Péter is teszi a Magyar Szemle Társaság által kiadott «Egyetemes Történetnek» a «Középkor»-ról szóló kötetében. Maga ez a humanisztikus alapgondolat még nem vezet tehát a teljes individualizmushoz. Kétségessé vált továbbá az is, hogy az ókori tanulmányoknak tulajdoníthatunk-e oly alapvető szerepet a renaissance-szellem kialakulásánál. Bizonyos, hogy a renaissance ügy, ahogy a XV. század végén és a XVI. század elején előttünk áll, elképzelhetetlen az ókori irodalom új értékelése, intenzívebb tanulmányozása, állandó művelése és utánzása nélkül. De a középkori műveltségi viszonyok részletesebb tanulmányozása azt mutatja, hogy az ókori auktorok ismerete ebben a korban sem volt olyan csekély és ritka, amint ezt jó ideig hitték.3 Ismerték az ókori auktorokat, — ha nem is annyira, mint később a renaissance, de mégis legalább annyira, hogy belőlük az ókorról ugyanazt a képet lehetett volna alkotni, tanításaik alapján ugyanazt az életfelfogást kialakítani és ugyanazt az életideált felállítani, mint később a renaissance; ha a középkor ezt nem tette, akkor itt más okok játszottak közbe, 1 Jellemző' hely például Summa Theologica II II. o. 26, a. 13 ad 3 dato per imposssibile, quod Deus non esset hominis bonum, non esset ei ratio diligendi és De ver. g. 13 a. 3 ad 6 naturale est intellectui humano quod quandoque ad visionem divinae essentiae perveniat, non tamen ... secundum statum viae hujus. 2 Erubescant igitur qui felicitatem hominis, tam altissime sitam, in infimis rebus quaerunt (Contra gent. III 50) mondja Szent Tamás, miután az örök boldogságnak fogalmát az embernek teljes és tökéletes megismerés után való vágyából levezette ; nem lehetett volna szebben és meggyőzőbben egyesíteni egy gondolatmenetben az emberi természet teljes kibontakozásának humanisztikus motívumát a túlvilág után vágyakozó keresztény lelkiséggel. 3 Hogy csak egy példát említsünk : A klosterneuburgi prépostság iskolai könyvtárában 1200 körül a következő ókori auktorok találhatók meg : Horatius, Sedulius, Sallustius, Prudentius, Cato és Avienus (sententiái), Donatus, Priscianus, Lucanus, Ovidius (Gottlieb, Mittelalterliche Bibliothekskataloge Österreichs I. 100). 1330-ban pedig ugyanott, szintén az iskolai könyvtárban : Horatius, Ovidius, Statius, Vergilius, Prudentius, Sallustius, Persius, Terentius, Lucanus, Iuvenalis, Sedulius, Priscianus, Cicero. (Gottlieb u. o. I, 117.)
