Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Móra Mihály: Magister Gratianus mint perjogász
244 MÓRA MIHÁLY hez vezető viszonvád, később pedig miért beszélnek a források pusztán csak kifogásolásról, magyarázatot abban találhatunk, hogy Gratián korában az accusatiós per uralkodott, míg később a vádlóra nézve könnyebb eljárási formák fejlődtek ki, — sőt egyáltalán a feljelentőnek nem is kellett a vádló pozíciójába helyezkednie, maradhatott puszta feljelentő —, nem volt oly fontos, hogy nyomban a már megindított eljárás folyamán lehessen a vádló ellen fordulni. A gratiáni ábrázolás kétségtelenül arra helyezte a súlyt, hogy módot nyújtson a megvádoltnak — aki a vádló fellépése folytán vádlotti pozícióba van szorítva — arra, hogy a vádló részéről ellene elkövetett bűncselekmény kideríttessék és megtoroltassék még a vádló részéről indított eljárás folyamán és a vádlott n e legyen külön újabb, nehézkes accusatiós eljárás megindítására szorítva, ne kellessen neki külön vádlevelet beadni. Később a denuntia- tiós és inquisitiós eljárás segített az ilyen vádlott helyzetén, azért ritkábban is élt a vádlott az elítéléshez vezető kifogásolással. A konstrukciót egy egyszerű — a mai olvasóhoz közelebb álló — példával szeretnénk megvilágítani. Tegyük fel, hogy A megtámadta és leszúrta a gyanútlan ß-t, aki mégis felépült. A nem sietett eltűnni, hanem valamely más okból kifolyólag vádlevelet adott be B ellen, akit így vádlotti pozícióba nyomott. Gratián — Jacobi szerint — azt tanította, hogy B sikerrel hozhatta fel viszonvádját —, de maiore crimine lévén szó és ennek nyomán A-1 még ugyanazon eljárás során el is ítélhették. B tehát nem volt arra kényszerítve, hogy külön megindítsa egy második vádper nehézkes gépezetét. A decretalis jog csak kifogásolási jogot adott B kezébe, az A által ellene indított bűnügyben — viszont itt B a reá nézve könnyebb denunciációs és inkviziciós eljárás között választhatott. * * * 2. A bizonyítási joggal röviden végezhetünk, mert annak tüzetesebb megbeszélést más alkalomra tartjuk fenn. Ezúttal csak nehány pontra szeretnők a figyelmet felhívni. A perjogászok figyelmét nem kerülte el az a tény, hogy a római és a germán jogrendszer hatóerőinek érvényesülését legszemléltetőbben a bizonyítási jog mutatja. A mérleg már a karolingi kor idejében a germán felfogás javára billent. A XII. század végén és a XIII. század elejétől fogva, a római jog újabb fellendülése nyomán a súlypont viszont ismét a római jog felé tolódott el. Gratián az egyházjog terén a karolingi jogfejlődést is lezárja. A germán alaphang nála még elég erős. De már a dekretisták szemmel láthatólag erősebben közelednek a római joghoz. Hogy a Decretum szorgosan figyelembe veszi a római jogot, ez aligha csodálható, hiszen ez az egyháziak személyes joga volt hosszú időn át. De a perjogban, különösen a bizonyítási jogban a tisztítóeskü, eskütársak, istenítéletek felemlítése mutatja azt az eleven erőt, ami viszont túlnyomórészt a germán jognak köszönhető. Olyan jellegzetes
