Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Móra Mihály: Magister Gratianus mint perjogász
158 MÓRA MIHÁLY Visszatérve Gratian perjogára, szembetűnő ezt a témát tárgyaló újabb munkák aránylag csekély száma. ACorpus JurisCanonici nagy kom- mentárai közül Reiffensthuel (1641—1703) hosszú időre tagadhatatlan tekintéllyel rendelkezett müvében1 foglalja össze az őt megelőző irodalmat. Rövidebb utalásoktól eltekintve, amelyek persze semmi újat nem hoztak, a XIX. század elég csekélyszámú és pedig jóformán csak a büntető perjogi kérdéssel foglalkozó auktorai közül Hildebrand* 1 2 munkáját kell megemlíteni, amely elavultsága ellenére ma sem nélkülözhető, tételei — részben Molitor és Hinschius közvetítésével — eljutnak a XIX. század német tankönyveibe. A kézikönyvek önálló perjogi kutatásra nem vállalkozván, átveszik a monográfia eredményeit, de azért se nagyon használhatók, mert a perjognak általában nem juttatnak nagy szerepet. A monográfusok közül különösen Molitor3 szentel nagy figyelmet Gratian büntető perjogának, szempontjai ma már sok tekintetben meghaladottak. München4 keveset beszél Gratianról, de különben sem megbízható — már Hinschius által is kifogásolt —, felépítése nem szerves ; az inkább gyakorlati célú munkája nehezen áttekinthető. Marx5 következtetései néha merészek, könyve régiségénél fogva ma már alig használható. A fenti szerzők eredményeit Hinschius6 foglalja össze, akinek hatalmas munkája — rechts.4 1934. — Maroto, Institutiones iuris canonici ad norman novi Codicis. Romae, 1919 s köv. — Novai, Commentarium codicis iuris canonici. IV. 1920. — Sägmüller, Lehrbuch des kath. KR- Herder, 19254 s köv. — Sipos, Enchiridion iuris canonici.3 Pécs, 1936. — Wernz—Vidal, Ius canonicum. II. 1923 s köv. — Haring, Der kirchliche Strafprozeß. Graz, 1931. — Haring, Der kirchliche Eheprozeß.2 Graz, 1932. — Heck, Der Eheverteidiger im kanonischen Eheprozeß. Bonn, 1937. — Hoffmann, Die freiwillige Gerichtsbarkeit im kanonischen Recht. Paderborn, 1929. — Kérészy, Néhány lényegesebb reform a codex iuris canonici perjogában. Budapest, 1923. — Kosutány, Ignácz, Bevezetés a kánoni perjogba. Szeged, 1924. — Meile, Die Beweislehre des kanonischen Prozesses. Paderborn, 1925. — Sipos, Egyházi perrendtartás. Pécs, 1933. — Stolpa, A közigazgatás és bíráskodás elválasztása a katho- iikus egyházban. Budapest, 1924. Az újabb egyházjogi irodalom olyan hivatott megfigyelője, mint Hilling (Archiv f. k. K- 1938. 1—2. f.), panaszkodik a perjogi munkák csekély száma miatt. Ama — Eichmannal egybehangzó (Prozeßrecht, Előszó, IV. 1.) — megjegyzése, hogy az egyházi perjog nem érdemli meg a mostoha bánásmódot, teljesen igaz. Mint érdekességet említjük fel, hogy maga Hilling nem jár elől jó példával, mert a CIC-et földolgozó nagy munkái sorából éppen a perjogot tárgyaló hiányzik. 1 lus canonicum universum. Tom. II. 3. Ingolstadt 1407. 2 Die purgatio canonica et vulgaris. München, 1841. 3 Über kanonisches Gerichtsverfahren gegen Kleriker. Mainz, 1856. 4 Das kanonische Gerichtsverfahren und Strafrecht. I. Köln. und. Neuschi. 1865. 6 De denuntiatione iuris canonici. Scafhusi, 1859. 6 Das Kirchenrecht der Katholiken und Protestanten in Deutschland. Berlin. 1888—1897. IV—VI.
