Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Brandenstein Béla br.: Az okság elvéről
152 BR. BRANDENSTEIN BÉLA nyos feltételeknek eleget tevő — úgynevezett organizátorokat tartalmazó — élőlény-test Driesch szerint harmonikus-aequipotenciális rendszer, vagyis bármely kellő nagyságú és organizátorokat tartalmazó része önkényes elválasztás után harmonikus egésszé, normális alkatú élőlénnyé fejlődhetik ki. Ez csupán úgy lehetséges, hogy az életfolyamatokat szervező, lélekszerű tényező — hacsak nem osztható szét az önkényes fizikai megosztás által maga is — a testi élőlénnyel nem lényegileg összefüggő, hanem «fölötte» vagy «mögötte», azaz vele szemben transzcendens okként működő tényező. Drieschnek a tengeri sün embriójára vonatkozó — korántsem minden állatfajnál hasonlóan alkalmazható — megállapításai csupán rendszeresen igazolták azt a régen ismert tényt, hogy az állati és a növényi élőlény korántsem tekinthető a szó teljes értelmében vett individuumnak, hanem sokszor még kifejlett állapotában is úgy megosztható, hogy mindegyik rész életképes egész élőlényt restituál. így lehet például a gilisztát kettévágni, és két giliszta képződik belőle ; a növényeknek kis részeiből való, szinte korlátlan szaporítási lehetősége pedig közismert és a dugványozásnál állandóan alkalmazást nyer. Mind ez nem érthető meg, ha az állati vagy növényi lelket az élőlény testéhez lényegileg hozzákötött, tehát immanens oknak tekintjük, mert egy lélekszerű valóság fel- apríthatósága mégis csak érthetetlen ; ha tehát nem egyszerűen az élet- folyamatok között fennálló transitiv oksági viszonyról van itt szó, akkor csakis a testi élőlényekkel nem lényegileg összekötött, vagyis transzcendens okokat vehetünk fel életjelenségeik forrásául. A modern állatlélektan eredményei előbbi megállapításainkkal teljesen megegyeznek : anélkül, hogy az embertani munkámban elmondottak ismétlésébe kívánnék bocsájtkozni, csupán megemlítem, hogy az aristotelesi éltető-érzékelő-törekvő-mozgató állati lélek fogalma a modern állatlélektan szerint korántsem tartható fenn. Ez az állatban is világosan talál értelmi képességre, némi absztrakciós erőre is valló viselkedéseket ; Buytendijk egyenesen azt vallja, hogy formális alkatát, azaz puszta képességeit és nem ezeknek irányulási tárgyát és célját tekintve, az állati lélek nem különbözik az emberitől. Nyilvánvaló, hogy ezek a megállapítások az állati egyedhez individuálisan hozzákötött állati lelket egyrészt csaknem teljesen emberi lélekszerűnek mutatnák és ezzel természetes múlandóságát — vagy az emberi lélek elmúlhatatlanságát — tennék kérdésessé, másrészt azonban az így szinte emberi lélekszerűvé lett állati lelket az állati viselkedés alapján mégis érthetetlenné tennék. Hiszen a «formális struktúráját» tekintve «emberszabású» állati lélek sajátságos irányulásai és megnyilatkozásai, óriási egyoldalúságai emberi alapon egészen megmagyarázhatatlanoknak tűnnek ; egyes képességeknek valamely életfeladat szolgálatában álló nagyfejlettségű működése és igen rokon feladatok irányában mutatkozó teljes érzéketlensége az emberi lélek alapján teljesen érthetetlen. Viszont az állati működések
