Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Brandenstein Béla br.: Az okság elvéről
150 BR. BRANDENSTEIN BÉLA szinte kizárólagosan uralkodó okságeszme. Szent Ágoston Istenen és a tiszta szellemi angyalokon és ördögökön, démonokon kívül az emberi lelket is lényegilieg a testtől különböző természetűnek, tehát a testre való hatásában lényegileg transzcendens oknak tartja, az újplatonikus, panteista színű, immanens világokokat pedig, a keresztény tanításnak megfelelően, elejti. A túlnyomóan Szent Ágostont követő platonikus-sko- lasztikus tradíció ebben a tekintetben semmiféle jelentős változtatást nem hoz ; az aristotelikus irányú skolasztika a 13. században vezeti be először az immanens okokat is. Ne felejtsük azonban el, hogy ezek az immanens okok az aristotelikus irányú skolasztikában is csak másodrangú szerepet játszhatnak, hiszen ez lényegében mégis csak keresztény szellemű bölcselet. így van ez Szent Tamásnál is : Szent Tamás Istenen kívül ismer tiszta szellemeket, angyalokat, ördögöket, és tiszta szellemi okoknak — az aristotelesi csillagszellemeknek megfelelően — a természeti folyamatban is szerepet tulajdonít. Az emberi lelket ő is természetesen halhatatlannak tartja, sőt Aristotelesszel szemben egészében halhatatlannak minősíti ; csupán e lényeges természetének sértetlen megőrzése mellett tartja az emberi lelket az emberi test — aristotelesi értelmű — formájának. Felvesz azután lényegileg a testhez kötött, lé- lekszerű, de nem szellemi naturákat, az állati és növényi lények aristotelesi fajtájú lélekformáit, amelyek az állati és növényi működésnek immanens, az állati és növényi lények testétől elválaszthatatlan okai. Ezek az immanens okok másodrendű, teremtett és nem szabad okok, amelyek az Istentől teljesen és egyértelműen meghatározott működési szabályaik szerint működnek. Ezek tehát az aristotelikus skolasztika immanens okai ; transitiv okoknak sem a patrisztikus, sem a skolasztikus bölcselet nem tulajdonít szerepet ; ilyeneknek a felvétele az újkor-előtti keresztény bölcseletben legfeljebb elvétve fordul elő, erre a bölcseletre semmi esetre sem jellemző, és csak az újskolasztikában merül fel az újkori bölcselet hatásaként. Mind ebből világosan látható, hogy a keresztény világnézet csupán transzcendens okokat követel meg lényegileg : Istent, tiszta szellemeket és az embernek testétől lényegileg különböző, halhatatlan szellemi lelkét ; az emberi lélek azután a testtel szoros életegységbe lépve, másodlagosan immanens okként is szerepelhet. Immanens okjellegű állati és növényi léleknaturák felvétele egyáltalában nem következik szükségszerűen a keresztény világfelfogásból : hiszen a növényi és állati életműködéseket avagy az élettelen természet folyamatait elvileg létesítheti közvetetlenül Isten mint transzcendens ősok, vagy pedig előidézhetik másodlagos, teremtett, de szintén transzcendens szellemi okok is ; egyik feltevés sem ütközik a keresztény alapelvekbe, de a második azokkal látszólag jobb összhangban van. Kérdés már most, vájjon az aristotelikus és az aristotelizmussal a skolasztikus bölcseletbe jutott immanens okok tana egyrészt a tapasztalati jelenségek tudományos fel
