Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Schütz Antal: Az Eucharisztia helye a hitrendszerben
104 SCHUTZ ANTAL látszat ellenére sem jelenti a hivő teherbírás új megterhelését ; aki tudott valamit is vállalni a hitrendszerből, burkoltan elfogadta az Eucharisztiát is. 2. Minthogy az Eucharisztia a hittitkoknak nemcsak pecsétje és záróköve, hanem foglalata, kompendiuma is, új szemléletes bizonyítékot szolgáltat, hogy a hitrendszert formailag is jellemzi, amit egy szellemes meghatározás Istenről mond : Isten olyan kör, melynek középpontja mindenütt van, kerülete sehol sincs. Minden hittitok középpont is, kerület (kifejtés) is. A hitrendszert meg lehet alkotni a Szentháromságból kiindulva, de meg lehet alkotni a teremtés, Jézus Krisztus, Szűz Mária, az Egyház, az Eucharisztia, az Isten-látás alapján. A hitrendszer ebből a szempontból élő valóságnak bizonyul, hol az egésznek törvénye és ereje benne él minden egyes szervben, s onnan megfelelő elmeművelettel ki is hüvelyezhető, amint Buffonról mondották, hogy egy ásatag fogból meg tudta alkotni az illető őslénynek egész morfológiáját és biológiáját. Minden hittitok és kiváltképen az Eucharisztia olyan mint a kagyló, melyben a néphiedelem szerint bennezúg az egész tenger. Ennek a látszólag merőben elméleti tényállásnak megvan a gyakorlati, hitéleti jelentősége. Ez az egyéni hit számára ugyanis azt mondja, hogy aki igazában elmélyed pl. az Eucharisztiában, nem kerül a hitbeli egyoldalúság veszedelmébe ; minél mélyebben merül el benne, annál biztosabb körvonalakban föltárul előtte az egész katolikum, mely benne van mint burkolt tartalom és mint konstrukciós törvény. Mikor Fülöp apostol kérte az Úr Krisztust, mutassa meg az Atyát, ő azt felelte : Fülöp, aki lát engem, látja az Atyát (Jn 14, 9). Ez ide is szól : aki látja, aki lélekben és igazságban imádja az Eucharisztiát, megtalálta Istent a maga egész természeti és természetfölötti művében. Ennek a ténynek a hithirdetés, nevezetesen a missziós hithirdetés számára is megvan a jelentősége. Ma, az egyenes vonalak, a leegyszerűsítés, a lényegre irányulás stílusának születése korában akárhány hívőnek és hithirdetőnek komoly nehézség a hittételek nagy száma és — sit venia verbo — elaprózottsága. A «többszörös központúság» törvénye, melyet az Eucharisztia nyomán láttunk meg itt, erre az aggodalomra és akadékra megadja az elvi megoldást : A részletező és aprózó tételek néhány középponti titok felé konvergálnak, és ezek ismét valami sajátos egymásbaválásban, perichoresis-ben vannak. Aki egyet hirdet, voltaképen valamennyit hirdeti ; aki hittel elfogad egyet, voltaképen valamennyit vallja. Ez a sajátos «fides implicita» persze csak azáltal lehetséges, hogy Isten az ő kinyilatkoztatását úgy adja, mint a természetben a magvas gyümölcsöt : néhány mag az egész, és mindegyik magában foglalja az egész fának törvényét és gazdagságát, reményeit és lehetőségeit — épen azzal az egyszerűséggel és egyben gazdagsággal, mely csakis az élő magnak sajátja. 3. Az egyházi életnek az a szaka, melynek delelője felé tartunk,
