Theologia - Hittudományi Folyóirat 5. (1938)
Schütz Antal: Az Eucharisztia helye a hitrendszerben
AZ EUCHARISZTIA HELYE A HITRENDSZERBEN 101 élete. Általa az emberiség élete áldozat-járás, Opfergang, ahol a hivatottak Krisztus elé viszik a legjavát annak, amit a természet és emberi igyekezet létrehoz, leteszik az oltárra, és Krisztus áldozatos lelkének lángja az átlényegülés titkában mind a maga szent testébe és vérébe váltja és Isten elé viszi. Ami nagy a történelemben és az emberiség életében, minden igazi érték áldozatban érik : szerető, lelkes hősi önátadásban ; ami életet táplál és növel és nemesít, ami igazán eledel, az áldozat tüzében kapja erejét és zamatját. Minden nagyrahivatott igyekezet és minden mély emberi szükséglet az Eucharisztia áldozata felé hűz, mely így a történelmi, sőt a kozmikus élet szívverése és csomópontja. 3. Végezetül az Eucharisztia az Immánuel, az Isten-velünk vigasztaló nagy valóságnak biztosítása és folytonosítása. Ezt szövögette és készítette az Úr, mikor földi életének legutolsó szakában meg-meg- pendítette búcsúzásának vigasztaló alaphangját : «Ne félj te kisded nyáj, nem hagylak árván titeket» ; «Ime, én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig» ; «Jobb hogy én elmenjek ; ha el nem megyek, a Vigasztaló nem jön el hozzátok» (Jn 14, 18 ; 16, 7 ; Le 12, 32). Szent Jánosnak, a szeretet tanítványának az utolsóvacsorával kapcsolatban csak egy szava van : Mivel Krisztus szerette övéit, végig szerette őket (Jn 13, 1). Végig : a szeretet utolsó találékonyságáig ; végig : a világ végéig ; végig : a végső ember-lakta tájakig ... Az Eucharisztia Jézus Krisztus valóságos jelenlétének szimbóluma és záloga, jele és valósága. Ezzel azonban megint középponti helyzetbe jut. Hisz úgy jelenik meg, mint a nagy Isten-közléseknek, az Isten országa igazi tartalmának (Dogmatika I8 437) utolsó szükséges állomása, amint Raffael hires Disputája a zseni biztos gesztusával ábrázolja : Legfölül angyalok karaitól körülhódolva az Atya ; alatta, az ó- és újszövetség szentjeitől övezve a Fiú ; alatta a négy evangélistától kisérve a Szentlélek galambja, mint közvetítő az örök szentháromsági élet és annak a teremtménybe való beáramlása között, ott lebeg az Eucharisztia fölött, és a monstrancia köré seregük mind, amit a világ hordoz értékekben és akarásban — pápák és egyházdoktorok, költők és filozófusok, imádkozok és keresők, és a háttérben az épülő San Pietro, minden művész- és kultúrakarásnak méltó szimbóluma. így lett az Eucharisztia az alapvető hittitkok záróköve és pecsétje. Itt kifeslik, virágba borul és gyümölcsbe érik, ami ott áll a teremtés küszöbén mint annak értelme : az Isten-ember, akinek képére van teremtve ez a világ (Duns Scotus elgondolásában). Isten úgy megbecsüli ezt a látszatra oly nyomorúságos embert, hogy vele a legmélyebb létközösségbe, személyes egységbe lép ; s úgy megbecsüli ezt a teremtést, hogy állandó lakóhelyévé teszi : tabernaculum Dei cum hominibus. Ami vigasztalás, erő, melegség, biztatás, lendület van abban a tudatban, hogy Isten velünk, köztünk, bennünk lakik, mind az Eucharisztiába
