Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Schütz Antal: Miért nem adja meg a keresztség az eredeti épséget?
6 SCHÜTZ ANTAL dés, halál. De nem következik, hogy szükséges gyakorlótér. Nem következik, hogy a beválás, próba-állás, érdem lehetőségei elesnének, ha a megváltás és a keresztség az embert a kegyelemmel együtt visszahelyezné az épség állapotába. Igaz, épen a mi témánkkal kapcsolatos fejtegetések mögött akárhányszor ott lappang mint hallgatag magátólértődés az a gondolat, hogy az épség állapotában nem lett volna helye, vagy legalább nem elég tág tere, a beválásnak és érdemszerzésnek. Sőt nem egyszer ez a gondolat fölszínre is tör ; pl. abban az érdekes theologumenon-ban, hogy ha Ádám beválása esetében állandósult volna a paradicsomi üdvrend, abban csupa «predestinált» született volna (skotisták). Azonban ezt a fölfogást nem támogatja a kinyilatkoztatás. Ellenkezőleg. A döntő nagy üdvtörténeti fordulók, az angyalok próbája, az első ember próbája, az Üdvözítő élete, a megváltással szemben való egyéni felelősség és a végítélet alapmotívuma — mind üdvtörténeti törvény egyetemességével és erejével hirdetik, hogy Isten a teremtett szellemet (természetesen a teljes erkölcsi kifejlődöttségre jutott szellemet) a maga személyes felelősségében próbára teszi és a beválásnak meg érdemességnek mérlegére állítja. Tehát semmi fogódzópont sincs arra a föltevésre, hogy a paradicsomi üdvrend állandósulása esetében ettől a törvénytől tágított volna. Hogy az épség kiváltsága nem lehet pszichikai akadály a beválás és érdemszerzés számára, megföllebbezhetetlenül bizonyítja magának az Úr Krisztusnak állapota. Dogma, hogy ő ment a rendetlen kívánságoktól1, és ugyancsak dogma, hogy érdem-szerző életet élt a földön.1 2 Azonban ami lehetséges volt a főnek mint causa exemplarisnak, az salvo ordine dignitatis lehetséges lett volna a tagok számára is. Tehát a beválás és érdem lehetsége nem követeli az épségnek a keresztségben való elmaradását. ad 3. Ugyanez a meggondolás szól a harmadik szempontnak is, a keresztelkedési indíték tisztaságának is. Ha ugyanis az épség nem akadálya az érdemszerzésnek és beválásnak, következéskép nem eo ipso biztosítéka az üdvösségnek, akkor nem lehet akadály arra sem, hogy az emberek merőben Istennek és az ő Krisztusának szeretetéért, lelkűk üdvösségéért, a kegyelem megbecsüléséből kívánják meg a keresztséget. Persze, nagy lenne a kísértés a keresztséget fogható hatásaiért, az épség kiváltságaiért, tehát ideigvaló haszonért keresni. Dehát a mai üdvrendben ki van-e zárva az érdek-keresztség? Bizonyos, hogy az épségadó keresztség nagyobb mértékben kísért külsőséges indítékokra, mint a mostani helyzet. Ez azonban csak fokozati különbséget jelent ; tehát nem elég lényegi különbség megalapozására (magis et minus non mutat speciem), amilyen volna a jelen üdvrenddel szemben az a föltevéses üdvrend, melyben a 1 Constantinopolitanum II. Denzinger Enchirid. 224. 2 Tridentin. 6 cp. 7 ; Denzinger Enchirid. 799.
