Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Kárpáthy-Kravjánszky Mór, vitéz: A magyar király és királyné esztergomi kanonoksága
54 VITÉZ KÁRPÁTHY-KRAVJÁNSZKY MÓR Más igen megfontolandó kérdés, vájjon lehetne-e egyáltalán király káptalani tag, amidőn jól tudjuk, hogy a kanonoki testületek éppen abban különböznek a monasztikusoktól, hogy kanonokok csak klerikusok lehetnek,1 míg a monachusoknál ez nem feltétel. Viszont ha a királyt be is ereszthetjük a káptalanba, mit kereshetne ott a királyné a klerikusok között? Mind oly kérdések, amelyek megoldásra várnak, hiszen a tudományos érdeklődés mellett a magyar királyi szék és hazánk legősibb és legfontosabb káptalanjának díszéről van szó. Ha eredményt akarunk e kérdés-komplexumban elérni, vissza kell tekintenünk a keresztény királyság legősibb időszakába, amikor a kereszténység megkezdi megszentelő munkáját a népvándorlás barbár népei között. Amint a pogány Róma császárai pontifexek voltak, a Szent Ágoston-féle keresztény fejedelmi ideál maga Krisztus a rex et sacerdos Melchisedech rendje szerint.1 2 És valóban a keresztény császárokat Konstantinápolyban iepoiç ßaadeö?-nak nevezik és e jellegüket elismeri Nagy Szent Leó pápa3 is. Ugyanilyen az Egyház programmja a germánok királyaival szemben is. A keresztény királyság valami teljesen új dolog e népek előtt. A királynak pusztán materiális hatalma lélekkel telik meg, új frisseséget kap, amikor nemcsak a test, de a lélek is, nemcsak a harci győzelem, de a béke áldásai is, nemcsak a puszta igazságosság, de a kegyes irgalom és megbocsátás, a hatalom e két legszebb ékessége is szóhoz jutnak.4 Szent Bonifatius 751-ben Soissons- ban «a püspökök fölszentelése és az országnagyok hódolata által> trónra ülteti Pippint és feleségét Bertradet és akárcsak a próféták a zsidó nép királyait, úgy keni fel ő is Isten népének királyává őt. Mostantól kezdve Pippin már nemcsak szövetségtársa királyi hatalmával a papságnak, de maga is tagja a klérusnak, hiszen az Úr fölkentje ő is.5 6 Amint a konstantinápolyi császárkoronázás Ordójából a keresztény római császár papi alakja emelkedik ki8 — hiszen gondoljunk csak a bazilikák főpapi ornátusú császárok és császárnék mozaikképeire — ugyanazt látjuk nyugaton. A német-római császár is «a Deo coronatus», majd «divino nutu coronatus»,7 aki mielőtt gyakorolhatná hatalmát, a koronázás által «consecrandus est»8 egyházi szertartással, amelynek még a mai francia nyelvben is sacre du roi, királyszentelés a neve. E szentelést, krizmával való megkenést pedig nem a szó közönséges értelmében 1 535. évi Cone. Arvern. can. 15. 2 De Civ. Dei 1. 17. c. 17., 20. 3 Caspar, Oesch. d. Papsttums II. 67. o. 7. j. 4 A. F. Ozanam, La Civilisation Chrétienne chez les Francs, Paris, 1861, 347. 5 H. Martin, Histoire de Françe II. 228—229. 6 Marténe két ily Ordót közöl : De antiquis ecclesiae ritibus, Antw 1763., II. 204—207. 7 Mon. Germ. Hist. LL. V. 504 stb., LL. II/I. 126 stb. 204., 267. «Mon. Germ. Hist. SS. XII. Vita Norberti 702.
