Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)

Móra Mihály: Az egyházjogi irodalom útja

IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN

377

E pontban a legtöbb skolasztikus mögötte marad, ha a kritika tiz-tizenkét év előtti állapotát tekintjük.

A Kritika a bölcseletnek legújabb hajtása, s azért nagyon nehéz megítélni azt a történeti áttekintés nélkül. Ennek hiányát a szerzőnél nagyon kiérezni, mert az, amit a 7-ik lapon hoz, túlságosan kevés ahhoz, hogy abból világos képet alkothatnánk magunknak. E lapon egyébként azt a megjegyzését, hogy a régieket a kételkedés és tagadás szelleme még nem fogta el any- nyira, mint a maiakat, csak fenntartással fogadhatjuk el, hiszen épen a régiek szkepszisét jellemzi a 39. lapon a legplasztikusabban.

A mű felépítésében régi nyomokon halad. Kiindul az igazság taglalásából, majd áttér a dogmatizmus és a szkepticizmus szembeállításával. A pozitív ismeretértékelést az előbbi kifejezéssel akarja jelezni, s annak álláspontját vallja, utóbbiét elveti. Majd a Descartes-féle módszeres kételkedést bírálja. Ennek cáfolata után a pozitív megoldását két nagy részre osztja : az ismeret- forrásokra és az igazság kritériumaira. Ismeretforrásaink között találjuk a tudatot, mint belső tapasztalást, és a külső tapasztalást, a fogalmat, ítéletet, következtetést és végül a hitet. Az igazság kritériumai annak abszolút értékeit biztosítják. Művét az igazság és bizonyosság bővebb kifejtésével zárja. E keretben körülbelül ki is meríti a kritika szabványos, régi gondolatkörét. Hogy a problémavetés és a «realismus methodicus», «dogmaticus», «idealisticus» legújabb nagy vitájából semmit sem dolgozott fel, főleg abban látom, hogy e néhány éves nagy vita még ma sem csendesedett le elegendőképen ahhoz, hogy valaki a leszűrt eredményeket a nagyközönség számára előadja. Ma e nagy problémák abban a stádiumban vannak, hogy ha valaki állást foglal egyik vagy másik irányban, akkor új alapokra kell fektetnie az egész Kritikát. Ez azonban a kutató szakember feladata, s azok sem igen mernek itt határozottan előbbre haladni.

Huszár két könyvének azonban nem ez a célja. Ő a bölcseletnek értékekké jegecesedett, leszűrt örök igazságait akarja a magyar nagyközönséggel megismertetni, mert úgy látja, hogy a bölcselet ma életproblémává vált. S örömmel állapíthatjuk meg, hogy célját tökéletesen el is érte. Igen használható és könnyen érthető munkája nemcsak a nagyközönség meleg szimpátiájával fog találkozni, hanem a szakköröknek is legteljesebb elismerését és dícséretét fogja kiérdemelni. Erdey Ferenc.

Asztrik Gabriel: Index Romain et littérature française à l’époque romantique. A Budapesti Tudományegyetem francia intézetének kiadása. 1936. 91.1.

Bármennyire is kívánatos, hogy tudósaink figyelmüket elsősorban a bennünket közelebbről érdeklő tárgykörre irányítsák, mindamellett dicséretes és méltó, ha magyar ember oly tudományos munkával lép elő, amely külföldi nagyszabású erudicióval rendelkező körök elismerését is kénytelen kiérdemelni. Szerzőnek már jó hangzású neve van a fiatal magyar tudományos körökben, jelen dolgozatával nevet szerzett magának a francia irodalmi téren is.

Úttörő, hiszen a római Index Librorum Prohibitorum és a francia irodalom közötti viszonyról még nem írtak. Ő is csak egy csekély részt dől-