Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Móra Mihály: Az egyházjogi irodalom útja
354 MÓRA MIHÁLY kívül hagyni azt a hatást sem, amelyet világi törvényhozásnak köszönhetett. A római birodalom és a germán államok, mindenekelőtt a frank királyok és a későbbi európai a világi hatalmi tényezők ezirányű tevékenységét a forrástan széles körben tartja nyilván. A középkori joganyag megismerési forrásain, az úgynevezett fontes cognoscendi seu formales alatt rendszerint a joggyüjteményeket szokták érteni, amelyek univerzális és partikuláris, régi és új, egyházi és világi eredetű jogot vegyesen tartalmaztak.1 Ez azonban túlságosan szűk megjelölés. Mielőtt az univerzalisztikus európai jelleg, illetve az egyes európai nemzetek szerepének további megvilágítása céljából rövid pillantást vetünk az egyházjog forrástanára és irodalmára, szükséges, hogy a helyes forrástani szemléletet kidomborítsuk. A kánongyüjteményeknek a praktikus jogéletre gyakorolt hatását egyoldalúan túlbecsülni nem mindig lehet, hiszen nem egy szabályuk- nek az életre gyakorolt befolyása csekély volt. Valamely kor egyházjogának történeti rekonstrukciójánál nem lehet figyelmen kívül hagyni a szokásjogot, a gazdag okiratanyagot. Ez a felfogás a mai egyházjogban általánosnak mondható, legfeljebb egyes curialisták hanyagolják el. Nem érdektelen, hogy e nézetet a magyar jogtörténeti irodalom is fokozott hangsúllyal hirdeti. Eckhart Ferenc budapesti professzor,1 2 mint korábban Illés József budapesti professzor is,3 a középkori és modern jog különbözőségeire rámutatva,4 figyelmeztet a szokás jog fontosságára és behatóbb okleveles kutatásra ösztönöz.5 Az egyházjogi anyag kifejezett megőrzését célzó, tulajdonképeni 1 J. B. Sägmüller, Lehrbuch des katholischen Kirchenrechtes4 Freiburg in Breisgau, 1925. I Band. I. Teil, 16 1. 2 Jog- és alkotmánytörténet c. tanulmányában. A magyar történetírás új útjai2, Budapest, 1932. c. gyűjtemény 269—320 1. 3 Bevezetés a magyar jog történetébe. Budapest, 1910. 218—223. 1. 4 Id. m. 283 1. 5 Eckhart nem értékeli le a törvények jelentó'ségét, mint ahogy azt neki tulajdonítani szokás : «A középkori törvényeket a jogtörténet szempontjából nem szabad lebecsülni» írja (id. m., 286 1.), majd u. o. folytatja : «Amennyiben azokra a szokás nem cáfol rá, rendkívül becses források különösen ott, hol egyéb jogi emlékek nem maradtak ránk. Nem egy törvényünkről mutatható ki világosan, hogy nemcsak programmot foglal magában, hanem a jogi életet a maga valóságában fejezi ki, sőt annak forrásává lesz» — másfelől az egyoldalúságtól akar megóvni, mikor felhívja a figyelmet arra, hogy a törvényre való egyszerű hivatkozással nem lehet beérni, hanem a történésznek vizsgálnia kell az életben való tényleges érvényesülését is. Ami a törvényre rácáfoló szokást illeti, ezt megfelelő óvatossággal lehet csak megállapítani. Nem szabad elfeledni, hogy a ma élő jogra vonatkozólag is vannak «oklevelek», amelyekből ma sem lenne nehéz megkonstruálni egy, a törvényre rácáfoló szokást, ez pedig az idő múlásával mindig köny- nyebb lesz.
