Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Kühár Flóris: Krisztus és az Egyház
306 KÜHÁR FLÓR1S II. Az Egyház Krisztus teste. A modern világ individualizmusát, szubjektivizmusát a protestantizmus vallási individualizmusa készítette elő. A vallási individualizmus azt gondolja, hogy az ember mint én, te, ő, egyénenkint, egymástól függetlenül szerzi vissza az eredeti bűnnel elveszett Istenkapcsolatot. A protestantizmusnak az Egyházra, a megigazulásra, a szentségekre vonatkozó tételeiben ez az individualizmus lappang. Vegyük csak sorra idevonatkozó gondolatait. A megigazulás szerinte nem az objektívmisztikus Krisztustestbe való éltető és életre támasztó belekapcsolódás a keresztség által, hanem Krisztus érdemeinek számomra való beszámítása az én bizalmas hitem (fides fiducialis) által, hogy Krisztus értem halt meg és megbocsátja bűneimet. A tárgyi, alanykívüli mozzanat itt elsorvad és a megigazulásban a hangsúly az alanyi élményre esik. A keresztség és a protestantizmusban amúgy is csonkaszámú többi szentség ezen felfogásban nem a krisztusi kegyelemnek objektív eszközlői, közvetítői a krisztusi test tagjaihoz, hanem puszta szimbólumok, melyek a felvevőben a hitet és a bűnbánatot felkeltik és ezen alanyi tények által segítik elő a megigazulást. Amint a megigazulásban a hangsúly kizárólag az alanyi mozzanatra esik, szükségképen megbomlik az egyházi közösség organikus és ezért külső megnyilatkozásaiban felismerhető, látható kapcsa. A protestáns felfogás szerint az Egyház tagjai nem egy Testnek egymással érintkező, életközösségben lévő, a közös Fej által Istenhez kapcsolt tagjai, kik az Istennel nemcsak mint én, te, ő érintkeznek, hanem őt mint közösség : «mi» szólítják meg (Miatyánk, a liturgia többes második és első személye : Dominus vobiscum. Oremus !), hanem külön- külön egyének, akik az Istenhez való utat is külön járják. Azt mondják ugyan, hogy ők is Krisztus által jutnak az Atyához, de elfelejtik azt, hogy az Egyház Krisztus Teste, vele egy; úgyhogy az apostol egyszerűen Krisztusnak mondja a krisztusi Egyházat. Ha a Krisztushoz tartozás egyéni és alanyi tény, akkor azt, hogy ki tartozik Krisztushoz — külsőleg nem lehet felismerni, akkor sem a tagok egymásközt, sem kívülállók nem tudhatják, kik tartoznak az Egyházhoz. Ezért (és saját védelme céljából) kapaszkodik a protestantizmus a láthatatlan Egyház eszméjébe. A protestantizmus vallási individualizmusa bomlasztotta azt a vallási közösséget, mely egy évezreden át Európa társadalmi, politikai közösségének is összetartója volt. Megindította azt a társadalmi individualizmust, melynek hajtásai a liberalizmus és az anarchia. A mai társadalomformáló elméletek chaotikus zűrzavara a renaissance és a protestantizmus eszmezavarodásából fakad. Amióta az ember kikapcsolta magát az emberiségből, a keresztény ember nem akar tudomást venni Krisztus misztikus testébe való tartozásáról, azóta közösségtudata meglazult vagy elveszett. Megkísérli ugyan, hogy a széthullott egyedeket megint társaságba, közösségbe szervezze. De ez a szervezés
