Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Karsai Géza: Hittudomány és néprajz
280 IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN példa : «das naive In-der-Welt-sein wandelt sich in wissendes, und dieses wissende In-der-Welt-sein ist wiederum nur möglich, weil ein mögliches Ausser-der-Welt-sein erfuhren wurde ...» A stílusnak ez az egyénisége (bár pl. a jezsuita Przywara ebben Jasperst felülmúlja) nemcsak a megértést gátolja, hanem az eszméknek történelmi összefüggésbeállítását is. Ludger Jaspers jelen dolgozatában hűen közli K. Jaspers filozófiájának gerincét. Ő is, mint Heidegger, az egyéni lét kérdésén indul el ; az embervoltnak önelemzésén. A lét értelmét szerinte csak a jelen, pillanatnyi éntudatból lehet megragadni. Kantra támaszkodó ismeretelmélete kizárja, hogy az éntudatból kilépjen az objektfv-reális világba ; az éntudatot elemezve, mégis megtalálja benne a transzcendens utalásokat, melyek az egyént a másikhoz, a pillanatnyi létet az örökkévalóhoz, a levőt, fejlődőt a teljeshez, a darablétet az egészhez irányítják. A transzcendens valóság szerinte nem lehet személyes való. Plotinusszal próbál hozzája férni a negatív-jelzők útján. Csak szimbolikus utalásokkal közelíthetünk feléje. A természet, történelem, művészet titkos írásként (chiffre) őrzi a transzcendensnek nyomait, ezeket azonban nem tudjuk egyértelműen megfejteni. A róla való megbizonyosodás mégis megoldja a létbizonytalanságot és az egyéni létnek megadja a szilárd archimedesi pontot, melyen megállhat. Ez a megoldás, a létbizonyosság felé vezető kiút különbözteti meg Jasperst Heideggertől. Ha a keresztény bölcselet szempontjából akarnók értékelni Jaspersnak és a német ú. n. existenciális bölcseletnek tanítását, számunkra egy pontban válnék különösen használhatóvá : az «esse contingens» elemzésénél. Heidegger is, Jaspers is mesterien mutatnak rá az empirikus létnek, létezőnek (én, természet, történelem) contingens, tehát esetleges, esendő, relatív voltára. Kár, hogy ismeretelméletük nem engedi őket Szent Tamás klasszikus útján az «esse subsistens» felé. Kiihár Fióris. Dr. Georg Wunderte: Die gestaltende Kraft der Religion im Seelenleben des Menschen. Becker. Würzburg, 1936. — 36 1. Régebben a vallás nevelőerejéről beszéltek ; az alkat-lélektan idejében a vallás lélekalakftó hatásáról beszél O. Wunderle rövid, de tartalmas füzetében. A lélektan nem tudja ugyan kísérletileg kimutatni a kegyelem lélekformáló művét, de eredményét szemlélteti azokon, akik valóban az Istenből élnek és Krisztust hordozzák magukban. Az ilyen lelket a benső erők összpontosítása, egy célra való irányítása jellemzi ; az a continentia, mely a szellem uralma alá hajtja az érzéki, ösztönös, szétfolyó hajlamokat. Ezáltal a jellem egyszerűvé, áttekinthetővé válik. Az Isten bírása az embernek megadja a legmélyebb telítettséget és benső egységet. A keresztény ember lelkisége nem elszigetelt, Krisztus misztikus testének tagja és közösségtudata fejlettebb, mint azé, aki az egyéniség elvét a közösség eszméjével nem tudja összekapcsolni. Ezért él a krisztusi ember otthonosan a nép közösségben. A vallás nem szakít el a természettől, néptől, kultúrától ; ezeket alakítja az istenképiség jegyében. — Ezek a gondolatok mutatják, mennyire időszerű Wunderle dolgozata. Küáár Fióris_
