Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Karsai Géza: Hittudomány és néprajz
270 TIEFENTHALER JÓZSEF A tételben két igazság rejlik. Az egyik Isten és az emberiség — Krisztus emberségén keresztül való — misztikus egységét hirdeti. Ez az incarnatio kihatása. Az embernek csak reá kell eszmélnie, tudatára kell ébrednie, hogy azután belőle kiindulva, belőle vezesse le magának a követendő eljárást az aszketikus-misztikus praktikus élet számára. Hisz emberi ábránd lenne és gyökértelen lelki dilettanizmus, ha valaki azt hinné : hogy — bár az isteni kegyelembe vetett bizalommal — de végtére mégis csak emberi vesződséggel megépítheti Isten és az ember misztikus egységét. Ezt már megépítette Isten megváltói jósága, megépítette az incarnatió- ban ; ez az egység már megvan ; csak minden egyes egyénnek ki kell dolgoznia, életvalósággá kell munkálnia önmagában az aszketikus-misztikus gyakorlati élet vallásosságában. Ez a — lényegében thomisztikus igazság — dogmatikus, reális bázis az Istennel való egyesülés ambíciója számára. A másik igazság a céltudatos lelki élet, az aszketikus-misztikus élet céljára utal : nem az én, hanem Isten a cél, nem egocentrikus, hanem theocentrikus az ember lelki elirányítása. Az incarnatio misztériuma az emberi természetet Istenhez emelte fel, földi horizontnál nagyobb távlatokat nyitott. Ezen az ajtón át is belelátni a természetfölötti elhivatás misztikumába. Prohászka misztikus genieje ebben az értelemben is csodálta az incar- natiot, mely szinte kedvenc misztériuma volt. Mélységesen misztikus lelke teljességében kiérezte az incarnatio jelentőségét a lélek megistenesülése szempontjából. És igazán csodálatos, hogy éppen az incarnatio meghirdetésénél (angyali üdvözlet) született meg a legtökéletesebb istenközelségnek örvendező Istenanya ajakán az aszketikus-misztikus élet legszebb mottója : ecce ancilla Domini, fiat mihi secundum verbum tuum — ez a készséges, fenntartás nélküli átadás Isten szándékának, ami a misztikus kegyelmek legalkalmasabb talaja. 2. Krisztusnak — az 6 embersége révén — mindannyian tagjai vagyunk. Nemcsak embertestvérei, hanem még sokkal szorosabb kapcsolattal tagjai. Szent Pál az első korinthusi levélben behatóan fejtegeti ezt a gondolatot. Mikor a testnek Isten törvényével ellenes életkilengését, a paráznaságot ostorozza, legfőbb érv gyanánt kiáltja oda korinthusi híveinek : «Nem tudjátok-e, hogy testetek Krisztusnak tagja?» (1. Kor. 6, 15.) Gondosan kidolgozza a test tagjainak egységét és egymásrautaltságát az emberi énben és hozzá hasonlítja az Egyház hierarchikus egységét, valamint egységét Krisztussal és újból leszegezi tanítását: «Ti Krisztus teste vagytok és egyenkint tagjai». (1. Kor. 12, 27.) «Ha tehát az egyik tag szenved valamit, együtt szenved vele valamennyi tag ; vagy ha egyik tag megdicsőül, együtt örvendez vele valamennyi tag». (1. Kor. 12, 26.) Ebből a tételből is két igazság folyik. Egyik abban a félelmetesen szent és felemelő tényben revelálódik, hogy Krisztus emberségén keresztül és Krisztus emberi természetével a személyében egyesült istenségén át az ember felemelődik és belevonódik a legszentebb Szentháromságba, melynek második személye Krisztus. Ez az igazság kidolgozatlan igazság, mert a gyarló ember szinte nem meri hinni, nem mer reá
