Theologia - Hittudományi Folyóirat 4. (1937)
Kecskés Pál: Erkölcs és gazdasági élet
ERKÖLCS ÉS GAZDASÁGI ÉLET 211 határozott értéket nem látja a moralista lényegében másnak, mint a közgazdász. Ő is az embernek az anyagi javakhoz természetszerűleg fennálló viszonyában látja a gazdálkodás alapját és eredetét, mely azonban természetszerűen társadalmi viszony is s épp azért teljességében csak mint társadalmi tevékenység értelmezhető és értékelhető. Amit azonban a közgazdász mint ténybeli összefüggést állapít meg, azt a moralista mint erkölcsi kötelességet tudatosítja. Míg azonban a közgazdász elméletileg a gazdálkodás immanens céljánál tovább nem tekinthet, a moralistának a szükségletkielégítés közvetlen céljánál van még további normája is, az ember végcélja. Ezt azonban nem az embertől függetlenül állítja fel, hogy azután ebből értelmezze az embert, mint Sombart gondolja, hanem az ember lényegi természetének a vizsgálatából, mint Szent Tamásnak erre vonatkozó klasszikus fejtegetéseiből megállapítható.1 A végcélra vonatkoztatással az erkölcstan beállítja a gazdálkodást az emberi élet összefüggő egészébe és az elmélet gyakorlati megvalósíthatóságának végső kritériumát nyújtja. Az erkölcsiségnek ez a befolyása nem tekinthető egy heteronóm elv illetéktelen benyomulásának, mert azt mégsem lehet komolyan állítani, hogy a gazdálkodásnak semmi köze sincs az emberi élet egészéhez. S az erkölcsi szempont figyelembevételével még nem szűnik meg a gazdaságtudomány viszonylagos önállósága, mert az erkölcstantól nem függ nagyobb mértékben, mint a fizikától. Amint nem állíthat fel a fizikai törvényekkel ellentétes tételeket, épúgy nem tekintheti tudományosan igazoltnak az erkölcsi törvénnyel ütköző megállapításokat sem.2 Általános s a mai világnézeti szétesettségben a gyakorlati élet részéről különösen is sürgető követelménye az összkultúrának a valóság különböző részeit kutató szaktudományok egymáshoz közeledése. Ez a követelmény csak fokozottan jelentkezik a gyakorlati élettel oly szorosan érintkező tudományoknál, aminők a közgazdaságtan és az erkölcstan. Valamikor az erkölcstan tárgyalta a gazdasági élet összes problémáit. Ha indokolt tudományos követelmények szükségessé tették a különválást, ez nem mélyülhet a szakadásig, hanem egy magasabb egységben való találkozást sürget. A valóság egyetemes metafizikai törvényein a közgazdász sem teheti magát túl. A maga vizsgálódási területét joggal tekintheti tudo- mányelméletileg önállónak, de az erkölcsnek az életet egyetemlegesen kötelező követelményeit nem vetheti büntetlenül meg. Ezt annál is kevésbé teheti, mert mint a gyakorlati élettel vonatkozásban álló tudomány, mint gazdaság-politika az elmélet gyakorlati lehetőségeit is figyelembe kell vennie. S a gyakorlati lehetőségek közt legelsősorban az etikai követelményekkel találja magát szemben. Helyesen látja az 1 I—II. q. 1—8. 2 Pesch, i. m. 503. 1. 14*
