Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Szörényi Andor: Az ószövetségi imák közötti hasonlóság okai
90 IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN dására nézve teljes történeti értékkel bír, az utolsó kitérés pedig a rationalista körökben a múlt század óta fellépett és Schweitzer által is vallott véleményt cáfolja, mely szerint Pál kettó's feltámadást tanított : az elsőben csak az igazak, a másodikban pedig az összes emberek vesznek részt. Négy index zárja be a munkát (475—515.). A katolikus szentírástudomány méltán büszke lehet Allo kommentárjára, mely nagy tudással és nagy szeretettel vezeti be az olvasót a nemzetek apostolának egyik legnevezetesebb iratába. Nagy érdeklődéssel várjuk a Korintusiakhoz intézett második levélnek is a kommentárját, melyet a tudós szerző őszinte örömünkre kilátásba helyez. Pataky Arnold. Mint ismeretes, Tatianus Diatessaronjának eredeti szövege elveszett és annak legrégibb szövegalakjai egy középkori latin, egy németalföldi és egy szírből készített arab fordítás. Azok az ásatások, amelyeket az amerikai Yale-egyetem és a francia Académie des Inscriptions et Belles-Lettres 1933-ban az Eufrátes folyó mellett fekvő Dura-Europosban folytatott, más nagyszerű felfedezések mellett számos görög, héber és pehlevi nyelvű papyrust és pergament hoztak napfényre az első három keresztény századból. A legfontosabb görög papyrus Tatianus Diatessaronjának egy tizennégy soros töredéke, mely Arimatiai Józsefről és a Jézus sírjához siető szent asszonyokról beszél, egyesítve Szent Márk és Szent János elbeszélését. Az írás szép, nem cursiv. (Comte du Mesnil du Buisson, Les peintures de la synagogne de Doura-Europos. Revue Biblique, 1934. 105. 1. 2. jegyz.) Pataky Arnold. J. Henninger S. V. D.: S. Augustinus et doctrina de duplici iustitia. — Inquisitio historico-critica in opinionem Hieronymi Seripandi (14Ç3—1563) de iustijicatione eiusque habitudinem ad doctrinam s. Augustini. — Sankt Gabrieler Studien III. Mödling, 1935. 8. X + 164. A trienti zsinat VI. nyilvános ülését előkészítő bizottsági munkálatok egyik legkényesebb témája az augusztinus szerzetesek generálisa, Seripando Jeromos által szőnyegre hozott kérdés de duplici iustitia volt. A katolikus és a lutheránus megigazulástan között fennálló mély szakadék áthidalását célzó vélemény mellett számos nagynevű katolikus theologus tört lándzsát — Gropper, Pighi —, élükön több bíborossal — Contarini, Pohle, Morone —, de különösen az előkészítő bizottság tagja Seripando, akinek fájó szívvel kellett megérnie, hogy a theologusok döntő szavazásánál 37 votumból csak 5 esett kedvenc véleménye mellett, 32 elvetette, amivel az előterjesztés sorsa is eldőlt. Bizonyára a duplex iustitia nagynevű pártfogóira volt tekintettel a zsinat, amikor ezt a véleményt kifejezetten is expressis verbis nem kárhoztatta, ámbár döntésében olyan kifejezéseket használ, amelyek a megigazulás kettős formalis ratio-jának tanával szeges ellentétben állanak. A kérdés rövid történeti áttekintése után a szerző két nagy részre osztja munkáját. Az elsőben elénk adja Seripando véleményét de imputatione iustitiae Christi a hozzá tartozó és kiegészítő mellékkérdésekkel : de concupiscentia és
