Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Schütz Antal: Hittudomány és hitélet
HITTUDOMÁNY ÉS HITÉLET 3 munkálkodás és a katolikum érvényesítése a kulturföladatok egész során. A hittudományt pedig úgy veszem, amint ma a teológiai közvélemény helyesen értelmezi : az annak rendje és módja szerint (formaliter) és a csak csiraszerűen (virtualiter) kinyilatkoztatott hitigazságoknak, a hittitkoknak is rendszeres formai és (analog fogalmakkal való) tartalmi tudományos tárgyalása a kinyilatkoztatás szempontjának szigorú megőrzésével.1 Ehhez hozzá kell venni, hogy ma a tudományelmélet a tudomány megjellegzésében nyomatékozza a módszeres kutatásnak, tehát a nem-késznek, töredékesnek, egyelőre-valónak mozzanatát. A hittudomány mai állása nagyjából igazolja A. Müller megállapítását : «Es gibt Wissenschaften (wie z. B. die Theologie), für die fast noch gar keine wissenschaftstheoretische Arbeit geleistet ist».1 2 Ezzel a valósággal természetesen számolnia kell a következő elmélésnek is. Pedig épen a mai tudományelméleti meggondolások alkalmasak arra, hogy gyökeres feleletet adjanak a mi kérdésünkre és a vele kapcsolatos nehézségekre. Erre tesznek kísérletet a következő meggondolások. 1. Antropológiai meggondolás.— Havesszük az embert mint embert, akár teológiai meghatározásban mint Isten képmását, akár bölcseleti- leg mint animal rationale-t, azt kell mondanunk, hogy a tudományosság csírában adva van az ember eszes természetével ; tehát előbb- utóbb annak rendje és módja szerint is kipattan belőle, mint Pallas Athene Zeus fejéből. A tudománynak ez a genezise nincs még megírva, de munkában van ; és a műhelylevegő por- és füstfelhőin keresztül már ma is meg lehet látni néhány jelentős vonását és fordulóját: A megismerés igénye egyidős az emberrel. Első fokain mítoszba és mesébe, szimbólumba és sejtésbe öltözik (Lévy-Bruhl és Graebner) ; de — s ez döntő — messze túl az ön- és fajfönntartás gondjain, sőt túl egyáltalán a gyakorlatiság, elhelyezkedés, tevékenykedés, rendezés és rendelkezés igényein, egyszerűen tudni akar : számot adni arról, ami benne és körülötte, fölötte és kívüle van ; vagyis önmagát és a világot meg akarja ismerni úgy amint van, és persze úgy is, amint lennie kell avagy kellene. S hamar rásejtett arra is, hogy evégből messze túl kell mennie a megtapasztalhatónak körén. Ma már nem tartható az az evolucionista tétel, hogy a primitívek vallása merő mágia, babonás üzelem a létharc szolgálatában ; a vallásnak is egyik főere a megismerés igénye. S ugyancsak kigyógyult a mai antropológia és őstörténet abból a fölvilágosodási balítéletből, hogy mítosz és monda, szimbólum és mese üres képzeletjáték. Sőt azok a tudomány-előtti tudni-akarások akárhányszor meglepően mély ismereteket tartalmaznak. Különben is minden korban, ma is, joggal nagy becsületük volt a nagy intuitivok1 Lásd Schütz A.: Summarium theologiae ed. 2. §§ 19—21. ; Dogmatika 6. 8—10. § ; A hittudomány jelen fázisa és föladatai. Theologia 1934. I. 1. és 2. szám. 2 A. Müller: Einleitung in die Philosophie. 2. Aufl. 1931. p. 81. 1*
