Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Szijártó Nándor: Egy középkori misekönyvünk. III.
378 IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN A modern szentírástudomány elbírálásában új és őszinte hangot üt meg Török Istvánnak «Az Ószövetség értékelése Kálvin tanításában» c. tanulmánya. K. az ószövetségben a logos incarnandus-t látja, tehát teológiát keres benne, míg a modern szentírástudomány vallástörténetet és filológiát, tehát profán tudományt művel. Kemény, de igaz a szerzó' ama kijelentése, mely napjainkban mind több és több oldalról hangzik fel, hogy a szentiratoknak az a lebecsülése, mellyel bizonyos politikai irányzatoknál ma lépten-nyomon találkozunk, legfó'képen a felületes, sivár racionalizmusból született. Ez a racionalizmus ugyanis lerontotta a nép lelkében a tiszteletet a szentiratok iránt azzal, hogy egyszerű profán irodalmi termékekként kezelte őket és bennük csakis egy idegen nép vallás- és művelődéstörténeti emlékeit látta. E kétségkívül helyes okfejtésben talán szabad egy lépéssel tovább is mennünk. Minden bajnak e téren végeredményben nem az-e az oka — kérdjük —, hogy a Szentírást a XVI. század sok teológusa kivette az egyház ellenőrzése alól és a szubjektív emberi elgondolásnak és önkénynek dobta oda zsákmányul? Vasady: «Isten megismerésének kérdése Kálvin Institutiója alapján a napjainkban folyó theologiai vitatkozások tükrében», Barth és Brunner nagy- jelentőségű vitájában (lásd Theologia II. 76. kk. lap) igyekszik kimutatni, hogy az istenismerés forrásai és fajai tekintetében Barth értelmezi helyesen Kálvint. S itt alighanem a valóságot juttatja kifejezésre. Más kérdés azonban : az Isten ismeret fölvetett problematikájában Kálvin helyesen értelmezi-e a Szentírást. Mindenesetre hálásan vennők azt az «epistemology, in a theological sense», melyet a szerző maga előtt lát mint föladatot és amelyre nézve itteni dolgozata reményt nyújt, hogy volna mondanivalója. Nem lehet ugyanezt mondani Csánky B.: «Kálvin predestináció tana» c. dolgozatáról, amely ezzel a csüggesztő mondattal kezdődik : «A titokkal körülvett világnak és az emberi élet zűrzavarának megfejtésére keletkezett bölcsészeti és hitrendszerek közül kettő emelkedik ki : a Vedanta-Platon-Kant- féle bölcsészet és a Kálvin Institutiója» és azután is sok ilyen elmosódott- ságot enged meg magának ; ellenben témájáról, éppen a tanjellegű fordulókon, bizonytalanságban hagy ; nem ad kárpótlást az az optimizmusa, mellyel Kálvin predestináció-tanát állítja oda mint a mostani bajoknak is panáceáját. Csikesz tanulmánya «Kálvin pásztori igehirdetése módszerének legfőbb elemeit» igyekszik megállapítani. Ezek : 1. a háromszemélyű egy Isten megismerése és átélése ; 2. az Isten dicsőségére való működés (soli Deo gloria) ; 3. az Isten szava erejének megértése ; 4. az egyházi szónok az Isten szavának szolgája ; 5. a pásztor hivatása a nyáj legeltetése, az egyházé pedig az Isten dicsőségének szolgálata a földön. Soós Béla: «Kálvin és Zwingli». Jó módszeres elágazódással igen figyelemreméltó párhuzamot von a két svájci reformátor között és eszmei rokonságot keres közöttük igen helyesen a «református jámborság» tipológiájának szemszöge alá kívánja állítani az itt várható további összevetéseket. Révész Imre: «Méliusz és Kálvin» az egész kötetnek kétségtelenül legértékesebb dolgozata, nagy erudicióval és finom elemzéssel mutatja ki, hogy
