Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Szijártó Nándor: Egy középkori misekönyvünk. III.
368 SCHÜTZ ANTAL az aristotelesi tudományeszmény értelmében. Mindenekelőtt ki kellett mutatni, hogy megvan a sajátos tárgya szemben a metafizikával is, melynek sajátos tárgya éppen Aristoteles szerint Isten. Szent Tamás a hittudomány sajátos tárgyát nemcsak általánosságban abban látja, hogy a bölcseletben Isten «non tamquam subiectum scientiae, sed tamquam principium subiecti» szerepel, nem mint sajátos tárgy, hanem mint a tárgynak végső oka, míg ellenben a teológiában «subiectum scientiae sub ratione Dei» (122. lap) ; hanem eleget tesz Aristoteles lételméleti követelményének is, amennyiben sajátos létterülete van : «ens divinum cognoscibile per inspirationem. A másik nagy probléma, melyet Aristoteles tudományeszméjének elfogadása adott föl, a következő : Aristoteles szerint az igazi tudománynak a maga tételeit bizonyítani kell általános elvekből, melyek maguk bizonyításra nem szorulnak, mert magukban nyilvánvalók. Szent Tamás mindenestül vállalja ezt a követelést : a hittudománynak is a maga tételeit logikai bizonyítással le kell vezetni egyetemes és első elvekből. Ezek az elvek azonban a hittételek — merész lépés, mely ellen a kortársak és utódok jórésze sokáig tusa- kodott. Hisz nagyon is közvetlenül kínálkozik a kifogás : Ezek az elvek hittitkok, magukban nem világosak ; s így veszélybe kerül a teológia tudomány jellege, ha csak ott lehet szó tudományról, ahol közvetlenül nyilvánvaló elvek állnak a logikai levezetések élén. Szent Tamás a nehézséget azzal az utalással hárítja el, hogy a hittitkok is világosak, de egy felsőbb tudományban, magának Istennek a tudásában ; onnan veszi át a hittudomány, mely eszerint alárendelt, szubaltern tudomány. A bölcseletnek a hittudománnyal szemben szabatosan hármas szerepe van : igazolni a hit előzeteit (praeambula fidei), segítséget nyújtani a hittudomány tételeinek a hittitkokból való levezetéséhez, elhárítani a hit ellen az ész nevében támasztott nehézségeket. Oly megállapítások ezek, melyek mint a teológia közkincse megtalálhatók ma minden gondosabb teológiai kompendium elején. A monográfiák érdeme itt abban van, hogy ezt a kompendiumos tudást részletezik, színezik, szabatosítják, és főként történeti távlatba állítják. Kézzelfoghatóan megmutatják, mennyire a szellemtörténet talajába gyökereznek bele ezek a tudomány- elméleti mozzanatok. Ebből a szempontból különösen értékesnek látszik B. Geyernek az a megállapítása, hogy az érett középkor tudományos tárgyalásának igazi formája, a quaestio, mennyire kifejezésre juttatja ama kor tudományeszményét : A középkor első szaka elsősorban szerzőkből meríti tudásának és gondolkodásának anyagát ; itt azonban sokszor ellentétes nézetekkel találja szemben magát, és így előbb-utóbb a Sic et non között eligazodást kereső quaestio tudományos technikájához jut el. Ide tereli Szent Anzelmtől örökölt programmja is : Credo ut intellegam. Aki nem éri be a szellemi hagyatéknak egyszerű elfogadásával, hanem azon túl keres új tudást és értést, annak kérdésbe kell tennie az örökölt feleleteket is (Der Begriff der scholastischen Theologie in : Synthesen in der Philosophie der Gegenwart, Festschrift für Adolf Dyroff 1926).
