Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Szijártó Nándor: Egy középkori misekönyvünk. III.
EGY KÖZÉPKORI MISEKÖNYVÜNK 355 ciák lefordítása nemzeti nyelvre. A nép e fordításokat rendkívül kedvelte. Kitűnik ez például abból, hogy Luther 1525-ben a porosz hercegség számára írt istentiszteleti rendbe is felvett három szekvencia-fordítást. A fordítások később lassan helyet adnak a nemzeti nyelven való önálló egyházi, illetve világi költészetnek. Chevalier1 kritikai munkálatai tanúsítják, hogy a szekvencia liturgikus elterjedési területe főleg Francia-, Német-, Angol- és Magyar- ország. Olaszországban kevésbbé talált visszhangra. Olasz misekönyvek ritkán tartalmaznak többet, mint 2—3—4 szekvenciát. A spanyol- országi mozarab liturgia szintén kizárta a szekvenciákat ; a karthauziak és ciszterciták egyetlenegyet sem vettek fel misekönyveikbe. Viszont különösen angol és más misekönyvekben számuk igen felszaporodott : a yorki misszále 163, a krakói 164 szekvenciát tartalmaz. Német és magyar misszálék szekvenciáinak száma 60—80 között ingadozik. A Pécsi Misekönyvben a két himnuszt is hozzávéve számuk 61. Az 1570-iki misszále-reform, amelyet V. Pius hajtott végre, a liturgiában használható szekvenciák számát négyre redukálta. Jelenleg a római misekönyvben öt szekvencia van, az ötödiket, a Stabat mater-t XIII. Benedek vette föl 1727-ben. A P. M. gyűjteményében ezek közül a Dies irae és a Stabat mater hiányzik. Vannak, akik esztétikai szempontból sajnálják az egyházi reform szigorúságát. Úgy vélik, hogy legalább fakultative több szekvenciát kellett volna továbbra is engedélyezni. Azonban be kell látni, hogy az egységes liturgia egyöntetű rövidsége megkívánta ezt a szabályozást. A szekvencia-költészet irodalomtörténeti és esztétikai értékét illetően megoszlanak a vélemények. A régi liturgikusok — mint Bona, Thomasi — még a humanisztikus szellem befolyása alatt állnak és azért mint nem klasszikus termékeket kevésre értékelik ez alkotásokat. Az újabb elfogulatlan kritika viszont napról-napra új értékeket fedez fel bennük. Egyik legmodernebb magyar költőnk — Babits Mihály — figyelmét is ez a felismerés fordította a középkori egyházi költészet felé.1 2 Himnuszfordításaihoz írt Bevezetése maradék nélkül méltatja a középkori keresztény lírát és a magyar irodalmi közvéleményben újra biztosítja számára azt a helyet, mely méltán megilleti. Igaz, hogy a sokezer szekvencia között értéktelen is akad bőven, de maga ez a költészet a maga egészében örökértékű. Nemcsak a katolikus egyház lehet büszke elmúlt századainak vallásos költészetére, hanem az emberi művelődés és az egyetemes kultúrtörténet legszebb dokumentumai közé kell azt mindenkor számítanunk. Misekönyvünk sehol sem jelöli meg a szekvenciák szerzőinek nevét. Ezért a szekvencia-kritika legújabb adatainak felhasználásával 1 Ulysse Chevalier: Repertorium Hymnologicum. Louvain 1892. 2 Babits : Amor Sanctus. Budapest, 1933. 23*
