Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Ivánka Endre: A nestorianizmus és a monophysitizmus szellemtörténeti háttere. I
A NESTORIANIZMUS ÉS A MONOPHYSITIZMUS 31 A PROBLÉMA. Ismeretes, hogy milyen alapvető szerepet játszik a IV. és V. keresztény század szellemi életében az az ellentét, mely Antiochia és Alexandria között fennáll. Antiochiából veszi eredetét a nestorianizmus, Alexandriából a monophysitizmus, sőt a nestorianizmus elleni harc egyházpolitikai szempontból éppenúgy az alexandriai patriarkátus harca az antiochiai patriarkátus ellen, mint ahogy a monophysitizmus elleni harc az egyház védekezése az alexandriai patriarkátus túlkapásai ellen, mely közben a nestorianizmussal ellentétes szélsőségbe, a mono- physitizmusba, esett. E két hérezis sorsa különben oly szorosan fűződik a két patriarkátus történetéhez, hogy kisebb eltolódásoktól eltekintve, melyekre az alábbiakban még kitérünk, a nestorianizmus elterjedése még ma is nagyjában egybeesik az antiochiai patriarkátus missziósterületével és hatáskörével, a monophysitizmus elterjedése viszont az alexandriai patriarkátuséval. Az arianizmus körüli vita is onnan indul ki, hogy Arius, a híres antiochiai Lucianus tanítványa, az antiochiai ka- techéta-iskolában uralkodó nézeteket Alexandriában kezdte hirdetni és az alexandriai egyház tanításával szembehelyezkedett. És amikor a nicaeai zsinat után a vita újra kitört, mert a római császár nem akarta véglegesnek elfogadni a zsinat döntését, mellyel az oikumenikus egyház az alexandriai álláspont mellett foglalt állást, akkor is Arius a kisázsiai és antiochiai püspökök között találta legjobb barátjait és legerősebb támogatóit,1 míg az egyiptomi klérusz és nép kivétel nélkül kitartott a nicaeai hit és Athanasius püspök mellett. De a dogmatikus vitáktól és a mindkét patriarkátus területén keletkező hérezisektől eltekintve más vonatkozásban is tipikus sajátosságok jellemzik egyfelől az alexandriai, másfelől az antiochiai egyházat. Alexandria a spekulativ keresztény theologiának, a keresztény misztikának a bölcsője (Clemens Alexandrinus, Origenes), Antiochia viszont a történelmi és philológiai módszerre épülő szentírástudománynak (antiochiai Lucianus iskolája, főleg antiochiai Eustathius, Tarsusi Diodorus, Chrysostomus Szent János). Az allegorikus szentírásmagyará- zat éppoly tipikus Alexandriára nézve, mint Antiochiára a józan, néha túljózan történelmi exegézis. Az áAArjyoQixóv egyfelől, a íaronixáv másfelől jelszavakká válnak, és az alexandriai iskolának módszerében éppúgy kifogásolják az antiochiaiak a szószerinti értelem és a ténybeli valóság elhanyagolását, mint az alexandriaiak az antiochiai módszer1 Nikomediai Eusebius például, a legtevékenyebb kisázsiai ariánus püspök, akinek a császárra gyakorolt befolyásának köszönhető főleg a császár álláspontjának megváltoztatása és az arianizmus ügyének a tyrusi zsinaton (335-ben) újból való tárgyalása, iskolatársa volt Ariusnak Lucianus iskolájában, ovMovxiavioTrig (Bardenhewer, Geschichte der altkirchlichen Literatur III. 4L).
