Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)

Jánosi József: A teremtés tanának ismeretelméleti jelentősége. II

A TEREMTÉS TANÁNAK ISMERETELMÉLETI JELENTŐSÉGE 325

értelemre vonatkozólag is érvényesek és nemcsak ismeretelvek, hanem egyúttal lételvek is. Tehát a skolasztikát ebben a pontban mind a platonizmus ideatanától, mind a Kant kategóriatanától egész világ és áthidalhatatlan távolság választja el.

* * *

Eme fejtegetéseink nyomán láthattuk, hogy az emberi megismerés egésze egy igen bonyolult folyamat eredménye, amelyben több fáradságosan kielemezhető tényező játszik szerepet. Az emberi megismerés nem homogén, mert ilyen csakis az isteni megismerés. A mi megismerésünknek több, valószínűleg három rétege vagy területe van, amelyek azonban nem hierarchikusan épülnek fel, hanem koncentrikusan helyezkednek el. A legközpontibb az intuitív megismerés ; azután következik a sajátos megismerésnek bizonyos tekintetben már külsőbb köre ; végre az analógiás megismerés különböző sugarú körei. A megismerés eszményi esete az intuíció ; azonban a mi emberi értelmünk, amely a skolasztika szerint a legalsóbb fokú az értelmek között, az intuíciónak mintegy csak a szikráját bírja. A sajátos megismerés tárgyköre az a létfokozat, amely az értelmünk létfokának és sajátos természetének megfelel. Az emberi értelem e sajátos természetének legfeltűnőbb jegye az, hogy sajátos ismerettárgyát nem intuitíve ragadja meg, azaz nem egyetlen aktussal és kimerítően, hanem mintegy részletekben, az elvonatkoztatás által. Végre az analógiás megismerés a két elsőnek, az intuitívnak és a sajátos- I nak összekapcsolódásával, segítségével jön létre, anélkül azonban, hogy bármikor is sajátossá lehetne, mégkevésbbé intuitívvá.

Látnivaló, hogy ez az ismeretelmélet egészen a létanalógia elvére épül fel. A létben különböző fokozatok vannak, amelyek áthidalhatatla- nok, mert nincs az egyikből átmenet a másikba ; de ugyanakkor hasonlók egymáshoz, vagyis nincsenek teljesen szétválasztva. Azt lehetne Nie. Hartmannal mondani, hogy legalább is az alsóbb fokozatoknál az egyik ráépül a másikra, vagy feléje ívelődik. Természetesen N. Hartmann ezt a rá- és fölépülést végig szeretné vezetni az egész léten ; de ennek oka az ő szinte megfejthetetlen atheizmusa. Ez a rá- és fölépülés a valóságban nem megy végig az egész léten, mert nem bizonyítható, hogy nem lehetségesek «tiszta» szellemek is, akik már semmire sem épülnek rá, sem föléje, hanem a skolasztika találó kifejezése szerint «intelli- gentiae separatae», külön — önmagukban álló szellemek. A kinyilatkoztatás pedig tudvalevőleg igazolja ezt a bölcseleti feltevést az angyalok tanában, isten pedig semmire sem épül rá, sem nem épül valami fölé.

Az analógia-tannak gyökere pedig nem más, mint a teremtés tana. Azért áll fenn az összes létezők között az analógiás kapcsolat,mert minden létező vagy abszolút, vagy pedig ez abszolút létezőnek az alkotása. És pedig olyan alkotása, amelyben az abszolút létező nemcsak létrehozó ok (causa efficiens), hanem lényegesen példaok (causa exemplaris) is ;