Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)

Jánosi József: A teremtés tanának ismeretelméleti jelentősége. II

Hogy mi a tárgyi alapja az analógiás fogalmak alkotásának, már láttuk : értelmünk az egész létre kiterjed ; tehát azokra a létfokokra is, amelyek a saját emberi létfokunk fölött és alatt vannak, bármilyen «ontológiai távolság» válasszon is el bennünket azoktól, még ha ez az ontológiai távolság egyenesen végtelen, mint pl. Isten esetében. A tárgyi alap tehát megvan : az egész lét valamiképpen mindig érthető és meg­ragadható a mi emberi értelmünk által is. De vájjon mi az az erő (így kell kifejeznünk magunkat jobb kifejezés hijján), ami arra képesít ben­nünket, hogy erre az «ontoligiailag távoli» és «idegen» területre is biztosan reáléphessünk, t. i. az igaz megismerés reményével, sőt szavatolásával? Mi az az erő, amely arra képesít bennünket, hogy kilépjünk saját lét­fokunk zártságából? Mi az a «fogó» vagy «foggantyú», amelybe megkapasz- kodba átlendülhetünk ezekbe az «ontológiailag idegen» világokba? Első tekintetre úgylátszik, hogy ezt az erőt, ezt a foggantyút vala­hol a «sajátos» fogalmainkban és ismereteinkben kell keresnünk. És pedig azért, mert analóg fogalmainkat e sajátos fogalmaink hasonlósá­gára formáljuk, amint ezt az analóg fogalmak nyelvi elemzése is tanúsítja. Csakhogy rövid megfontolás után máris kitűnik, hogy ez az elgondolás nem áll helyt a nehézségeknek. Az analóg fogalmak ugyanis hasonló fogalmak. A «hasonlóság» azonban szükségképpen «különbözőséget» zár magában, különben nem volna hasonlóság többé, hanem azonosság. A hasonlóságnak tehát mindig van olyan mozzanata, eleme, amely «más», amely «több». Honnan van ez a «más», ez a «több», ez a «különböző» az analóg fogalmainkban, amely azonkívül épp a leglényegesebb mozzana­tuk? A sajátságos fogalmaink ugyan ugródeszkák az analóg fogalmak­hoz, de nem maga a lendítő erő. Ennek a lendítő erőnek máshonnan kell jönnie. És valóban, ez a lendítőerő egészen máshonnan jön és pedig a fent kielemezett intuitiv megismerési területről. Az intuitív fogalmainknak van meg az a lendítő ereje, amelynek segítségével megismerésünk átlen­dülhet saját zárt ontológiai létfokunkról az ontológiailag távoli, sőt vég­telenül távoli létterületekre is. Intuitív megismerésünk e «lendítő ereje» meglepő módon igazolja Szent Tamásnak azt a valóban lángeszű meg­látását, hogy az intuícióinkban mi egy felsőbb rangú értelmi területre nyúlunk be. Az intuíció teljes tisztaságában kizárólagos isteni tulajdon­ság ; de ahol ez az intuíció, akár csak kis szikra formájában is képviselve van (és minden szellemi megismerőképességben valamilyen fokban képviselve kell hogy legyen), ott a lét egyetlen fokozata és területe sem lehet teljesen áthatolhatatlan az értelem számára. Hogyan igazoljuk azonban ezt a szemmelláthatóan perdöntő fontosságú tételünket az intuitív megismerésünk e csodálatos erejéről? Vegyük vizsgálat alá valamelyik analóg fogalmunkat, pl. épp a teremtés fogalmát. Azt találjuk, hogy a teremtés fogalma legelőször is az alkotás, a létrehozás, az okozás mozzanatát tartalmazza. Vájjon hon­A TEREMTÉS TANÁNAK ISMERETELMÉLETI JELENTŐSÉGE 323 21*

Next

/
Thumbnails
Contents