Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Ibrányi Ferenc: A kamatkérdés erkölcstudományi problematikája. II
304 IBRÁNYI FERENC tartott toursi zsinat 13. kánona,1 valamint az 516-ban megtartott tarragóniai zsinat 3. capituluma1 2 csak egyszerűen tiltja a kamatot. Az orleansi zsinat (538-ban) ismét említ büntetést. Külön kijelenti, hogy a kamatvételért nem jár kiközösítés, csak lefokozás.3 Az ókeresztény írók kezdettől fogva kamat-ellenes álláspontot foglaltak el. A kamatot elítélő hangjuk folyton erősödik, tetőpontját éri el a 4. századtól kezdve az 5. sz. elejéig. A folyton élesedő elítélés magyarázatát megjelöltük abban, hogy a 4. századtól kezdve a klasszikus kor tőkegazdasága észrevehető hanyatlásnak indult és egészségtelen naturálgazdasággá korcsosult. A fejlődésképtelen naturálgazdaságban a kamat igazságtalan volta folyton nyomasztóbban nyilatkozott meg. A kánoni büntetés története éppen ellenkező fejlődési irányt mutat. Az elvirai zsinat a 4. sz. elején súlyosan bünteti a világiakat, még súlyosabban az egyháziakat. A további zsinatok folyamán a laikusok büntetéséről többet nem hallunk, az egyháziak büntetése is fokozatosan enyhült, bár időnként és átmenetileg érvényesült a szigorúbb álláspontra való törekvés (II. arlesi és orleansi zsinat). Ennek a fokozatosan engedékenyebb álláspontnak is megvan a maga magyarázata. Bár a római klasszikus kor kapitalizmusa a 4. századtól kezdve naturálgazdasággá korcsosult, a tőkés gazdálkodás sok eleme, intézménye és emléke fennmaradt a gazdasági életben, elsősorban pedig a polgári törvényekben. Keleten pedig az 5. sz. második felétől kezdődőleg megindult egy új, merkantilista vonásokat hordozó tőkés gazdaság kifejlődése, amely bizánci kapitalizmus néven ismeretes. A szigorú egyházi törvénykezés kiindult a nyugati provinciából, Hispániából, ahol a primitívebb gazdasági viszonyok között nyilvánvalóbb volt a kamatvétel igazságtalan volta. Amint az egész nyugati Egyháznak döntenie kellett (I. arlesi zsinat), figyelembe kellett venni részben a polgári törvényeket, illetőleg azt, hogy a polgári törvények szelleme átment az emberek köztudatába, továbbá azt a körülményt, hogy a tőkés gazdaság sok intézményével még számolni kell. Amikor pedig a szerencsésebb gazdasági viszonyok között élő Kelet is beleszólt (niceai egyet, zsinat), az enyhébb álláspont győzedelmeskedett. Mivel a szellemi élet súlypontja a keresztény ókorban Kelet volt, a fokozatosan enyhébb álláspont érvényesült Kelet hatása alatt Nyugaton is. Amennyiben a kamatvétel igazságtalannak tűnt fel, elégnek látszott, ha az egyháziak buzdító és korholó beszé1 «Illud etiam addendum credimus, ut ne quis clericus, qui negotiandi studium habere voluerit, usuras accipiat.» Mansi, i. m. VII, 946.. 2 Si quis vero clericus solidum in necessitate praestiterit,. . . ipsum quod dedit sine ullo augmento recipiat.» Mansi, i. m. VIII, 541. 3 «Et clericus a diaconatu supra pecuniam non commodet ad usuras . . . aut sub alieno nomine interdicta negotia audeat exercere. Quod si quis adversum statuta venire praesumpserit, communione concessa ab ordine degradetur.» Mansi, i. m. IX, 18—19, can. 27.
