Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Szijártó Nándor: Egy középkori misekönyvünk. II.
182 IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN bíráskodás és a kánonjog mennyiben érvényesült a perjogban. A szerző rámutat arra, hogy a Négyeskönyv kifejezetten fenntartja a szentszékek némely világi ügyben való bíráskodását (67, 90.1.) és szól a magyar prímás bírói felülvizsgálati jogáról is. (67.1. 104. j., 221. 1. 44.j.) Bár forrásunk részletesen ismerteti a szentszékeknek a korábbi századokkal szemben össze- szűkített hatáskörét, illetékességükről azonban nem szól (90. I.), erre vonatkozóan a kánonjog szabályai érvényesülhettek. A szentszéki tanács megalakítására sem tartalmaz adatot, csak annyit jegyez meg, hogy a szentszékeken bíráskodó vikáriusok ne legyenek idegenek, akik nem értik a peres felek nyelvét. (68. 1. 106. j.) Világi ügyben az egyházi bíró kiközösítést nem alkalmazhat. (90. 1. 70a. j.) Bizonyos esetben a tizedek tekintetében felmerülő perek a megyeszékhez tartoznak (87. 1. 54. j.) és a tilalom ellenére birtokjogi perben bíráskodó egyházi személy elleni perben a kir. Kúria, mint elsőfokú bíróság volt illetékes. (92. 1. 78. j.) A kereset emendatiója a perfelvételig a kánonjog szerint meg volt engedve, a Négyeskönyv szerint a felperes attól el nem térhetett, legfeljebb leszállíthatta. (121.1.19. j.) Feltűnő, hogy a Négyeskönyv nem említi a gyóntató papnak, mint tanúnak a gyónási titok tekintetében való mentességét. (177. 1. 97. j.) Kánonjogi hatás észlelhető a bírót terhelő ajándékelfogadási tilalomra (30. 1.), a kiközösített perjogi állására (98. 1. 13. j., 112. 1. 86. j., 173. 1. 76. j.), az esküszegő, hamisan esküvő tanúskodására (173. 1. 74. j.) vonatkozó szabályoknál is. Az interpolált szöveg az eredetitől eltérően a párbajt a lovagi becsületbíróságnál is eltiltja. (33. 1. 91. j., 156—157. 1.) Degré nagy apparátussal, világos stílusban megírt hézagpótló perjogi könyve, amelyet a kánonista is haszonnal forgathat, határozott nyeresége az újabb forráskutató irodalmunknak. Móra Mihály. b) Külföldi. Paul Heinisch: Das Buch Leviticus. (Die Hl. Schrift des A. T. I. B. 3. Abt.) Bonn (Hanstein), 1935. VIII + 132 o. Fűzve 4.50 Mk, kötve 6 Mk. — Aki egy kicsit jártas a szentírástudomány történetében, az nagyon jól tudja, hogy a századfordulón, sőt mondhatni egészen a világháborúig az érdeklődés homlokterében a mózesi könyvek állottak. Az evolucionista vallástörténelem emlőin nevelődött racionalista irodalomtörténet azt igyekezett bizonyítani, hogy a mózesi könyvek alkotóelemeinek jórésze, elsősorban a törvények nem Izrael történetének elejéről valók — mint azt eddig hitték az emberek — hanem a végéről. A legkésőbben — mondotta a racionalista iskola — a kultusztörvényeket foglalták össze és illesztették bele a Mózesnek tulajdonított könyvek anyagába. E kultusztörvények megállapításában, összefoglalásában az oroszlánrész Ezekjeinek és Ezdrásnak jutott. Újabban reájött a tudomány arra, hogy a dolog nem olyan egyszerű, mint ahogyan sokan azt elképzelték. Megindult ugyanis — főleg az említett elsietett vélekedések ellenhatásaképen — a módszeres kutatás, kezdték — egészen helyesen — részletkérdéseken. És bár
