Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Szijártó Nándor: Egy középkori misekönyvünk. II.
IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN 179 turális és irodalmi tevékenységét, előadta a kát. iskolaügy fejlődését, jelenleg pedig megadja az egyházmegye alapításától kezdve napjainkig a papságnak egyéniségükhöz mérten rövidre-hosszabbra szabott biográfiáját. S amikor ezt a kötetet is kezünkben forgatjuk s értesülünk Géfin további terveiről, amelyek még az egyházmegye nem érintett, vagy csak vázlatosan említett intézményeit s ezek közt főképpen az egyes plébániák történetét hivatottak valóra váltani, az a meggyőződésünk, hogy a kiváló szerzőben és tervezőben a dogmatikus tanár a legszerencsésebb lendülettel változott át historiogra- fussá s e téren máris olyan nevet szerzett magának, melyre egyházmegyéje mindig büszkén gondolhat. A mostani kötetében 1495 olyan papnak az életét ásta ki a teljes, vagy félismeretlenségből, akik a szombathelyi püspökség kötelékébe tartóztak, vagy most is élő tagjai annak. De ezzel még nem érte be ; felkutatta azok életkörülményeit is, akik csak mint megtelepedett vendégek szerepeltek ott. Ezek közül 21-et sikerült napfényre hoznia, kik részben az eltörölt szerzeteknek, mint a jezsuitáknak, bencéseknek és pálosoknak voltak tagjai s az eltörlés után idejöttek alkonyuló életüket befejezni. Volt köztük nem egy olyan is, aki más egyházmegyéhez tartozott, kettő pedig : Emiliani Alajos és Pianetti Ágoston Itáliát vallotta hazájának s az egykori bíboros-követ, Herzan kedvéért jött el Szombathelyre. A felsorolt személyek száma tehát meghaladja a másfélezret s ezek életét lexikális rövidsége mellett is úgy szedegeti csokrokba, hogy olvasásuk seholsem válik unalmassá. Freundnak az objektivitását megkívánó történeti szemléletére való hivatkozással nem egyszer elhangzik az a vád, hogy nálunk még mindig kísért a történetietlen szépítgetés, vagy a csendes elhallgatás módszere. Géfin mentes e hibától. Szeretettel és megértéssel fordul alakjaihoz, de ugyanakkor emberi gyarlóságaikat sem hallgatja el. Észreveszi a fényt, de nem tűnteti el az árnyoldalakat sem, mert e kettő váltakozása adja meg az embert úgy, amint volt és van. A legszigorúbb kritikával sem lehetne ráfogni, hogy szükség nélkül apologetizálna, vagy pláne, hagiografiát akarna írni egyikmásik alakjának az életéből. Ezt nem egy példával lehetne bizonyítani, de a helyszűke miatt itt nincs mód arra, hogy a legkidomboródóbb neveket részletezzük s megelégszünk azzal, ha csak néhány névre utalunk s ezek tanulmányozását az olvasóra bízzuk. Alaxay, Billegi, Bitnicz, Boros István, Czup- pon, Eölbei, Fischer, Emiliani, Gombás, Faludi, Frideczky, Herzan, Klemen- csics, Kreznerics, Kuzmics, a két Laky, Mayer Fidél, Molnár Pál, Nagy József, Németh János, Pianetti, Rajniss, Somogy, Stegmüiler, Szaniszló Ferenc és József, Szalay Imre, Szép, Szenczy Ferenc, Szilcz Károly, Szily, Szűcs, Vein- hofer olyan személyiségek voltak, akik vagy jó, vagy rossz értelemben, de megörökítették nevüket. Géfin köteles hűséggel úgy róluk, mint a többiekről elismeri kiválóságukat, amivel kitűntek akár politikai, társadalmi, pászto- rációs, karitatív, akár a tudományos és irodalmi élet terén, de nem hallgatja el eltévelyedésüket sem, ami vagy a felkapott szellemi irányzatok követése, vagy pedig az erkölcs terén következett be s többeket összeütközésbe hozott 12*
