Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Gálos László: Az invesztitúra küzdelem háttere
AZ INVESZTITÚRA KÜZDELEM HÁTTERE 159 Viszont azt is meg kell vallanunk, hogy az akkori államnak sem volt csupán mellékesen érdeke mindaz, amiért az invesztitűraharcban oly sok erőt és igyekvést áldozott. Már láttuk, hogy a középkoreleji állam mért illesztette bele nagy hűbéri szervezetébe az egyháziakat : egyrészt, mert mint egyedül művelt embereket nem tudta őket a fejlettebb állami ügyvezetésben és kormányzásban nélkülözni, másrészt pedig mivel haláluk után a hűbérbirtok feltétlenül uratlanná vált és visszaszáll az adományozóra, miután a papság coelibátusban élve utódokat és örökösöket nem hagyott hátra. De e két okon kívül még sok más oka is volt a hűbéri berendezkedésű államnak arra, hogy mint hatalmas ellenfél belebocsátkozzék az invesztitúraharcba. Ha ugyanis nincsen származékos birtoklás, akkor nincsen hűbéri függés sem, sőt hűbéri szolgáltatások is mind elmaradnak. Ha az egyháziak egyszerre kiválnak a hűbéri társadalomból, akkor önállóságuk az állam javára eleddig tett pénzügyi és katonai hozzájárulásuk kimaradását is jelenti, ami viszont alapjában rendíti meg az akkori államot. A főurat tehát az invesztitúrától megfosztani annyit jelent, mint a főpapokat a világi hatalomtól teljesen függetleníteni, tehát végeredményben az államot gyengíteni. Másrészről nagy kérdés volt, hogy történik a hűbéri függés megszakadása esetén a már múltban az Egyháznak adott birtokokkal és földekkel. Az akkori társadalmi felfogás egészen helyesen attól félt, hogy e területeken akkor a pápa szuverenitása fog érvényesülni, ami megint országok eldarabolását és a pápai állam hihetetlen megnagyobbodását jelentette volna. Mert pl. Franciaországnak egy harmada volt ekkor egyházi birtok, amely a hűbéri viszony megszakadásának esetén a pápa jogara alá kerül, tehát az államra nézve elvész. Érdekesen mutatja ezt az állami érdeket az invesztitúraharc folyamán 1111-ben megkötött ideiglenes sutrii egyezmény. Ezt a békés indulatú, nagyon jólelkű II. Paszkális pápa kötötte V. Henrikkel. Itt a személyes ellentétek már nem voltak oly élesek, mint VII. Gergely és IV. Henrik között. A pápa abból indult ki, hogy jobb a szegény de szabad, mint a gazdag, de másoktól függő Egyház és ezért belement V. Henrik kívánságára abba, hogy a király lemond az invesztitúráról és többé nem gyakorolja, de viszont a németországi püspökök és apátok is adjanak vissza minden földet, minden méltóságot és jogot. A pápa ideális elgondolása bármennyire is dicséretes volt, mégsen volt korszerű. Mert mint a környezetében lévő német püspökök mondották is : az Egyház földi létének feltételeitől lesz megfosztva és más nem is történhet, minthogy újra valamilyen olyas függésbe kerül az államhatalomtól, mint később a protestantizmus a maga keletkezési idejében. Súlyosbította ezt még az a körülmény is, hogy a középkor embere lelki, szellemi elvont hatalmat önmagában nem tudott tisztelni és félni, hacsak az a szellemi
