Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Ivánka Endre: A nestorianizmus és a monophysitizmus szellemtörténeti háttere. II
A NESTORIANIZMUS ÉS A MONOPHYSITIZMUS 137 racionalizmusa és a platonizmus dualizmusa, mely mind a kettő arra törekedett, hogy a keresztény vallás igazságait a maga egyoldalú világfelfogásának kifejezésévé alakítsa át, a maga egyoldalú világnézetének megfelelően átértelmezve őket. Ez nemcsak tisztán filózófiatörténelmi, hanem vallástörténelmi szempontból is áll. Az ókori vallás szempontjából nézve a kereszténységnek az a tanítása, hogy Krisztus egyúttal Isten és ember, csak kettőt jelenthet : vagy azt, hogy ő ember, aki «isteni» erényeivel (Aristotel. Eth Nie. VI 1. 1145 a 24) kiérdemelte azt, hogy az Istenek sorába kerüljön — azaz heroizálást — vagy pedig azt, hogy egy Isten emberi alakban megjelent, látszólag ember, de tényleg mégsem az — azaz theophaniát. A heroizálás gondolata a nestorianiz- musban, a theophaniának a gondolata a monophysitizmusban jutott filozófiai kifejezésre. Ezzel szemben a keresztény felfogás azt vallja, hogy Krisztus nem egy ember, aki kiérdemelte azt, hogy Isten fia legyen, hanem kezdettől fogva és természete szerint az Isten valóságos, egyszülött Fia volt — és mégis valóságos ember is, nemcsak az Isteninek emberi formában, de emberi természet nélkül való megjelenése. És azért csak az igazi keresztény filozófia, amely az Isteninek teljes transcen- denciáját vallja, a vallás misztériumait a racionalizmus átértelmezéseitől megóvja és a kegyelem természetfölöttiségét tanítja — de egyúttal az emberi természet szubstantiális egységét védi minden dualisztikus félremagyarázással és álspiritualizmussal szemben. Az a filozófia tehát, mely, mint a középkori, a platonizmus és az aristotelizmus szinthezisé- ből ered. Ivánka Endre.
