Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Sipos István: A papság hittudományos képzettsége
106 SIPOS ISTVÁN ják. A filozófia tanítása azonban nem elégíti ki a mi igényeinket. Ez kétségtelen. De amikor a teológiai évek számát ötre emelték és szinte egy egész évnek teljes óraszámát a filozófiára szentelték, a filozófiai kurzus teljessé lett nálunk is és a kódex követelményeinek megfelelő. A kódex a tanfolyamoknak nemcsak tartamát, hanem tartalmát is megszabja. De csak nagy vonásokban. Az 1365. kánon elsorolja, hogy a filozófiai és teológiai kurzuson főképen milyen tantárgyakat kell előadni, de tartózkodik részletes tanterv és méginkább órarendnek megállapításától. Az egyes püspökökre marad mindennek az idő- és helyiviszonyok figyelembe vételével való meghatározása. Annyi bizonyos, hogy a kódex előírásainak, megtartásával és tartalommal való betöltésével olyan tudományos felkészültséget adhatnak szemináriumaink, mely minden ma felmerülhető igényt és szükségletet nagyszerűen kielégíthet. A papság tudományos képzésének minél sikeresebb megvalósítására a kódex módot ad arra is, hogy kisebb egyházmegyék, melyek sem a megfelelő anyagi erővel, sem a szükséges személyzettel nem rendelkeznek külön szemináriumok fentartására, összeállva együttesen létesítsenek egyházmegyeközi, interdioecesan szemináriumot az apostoli Szentszék hozzájárulásával, aminőket a legutóbbi pápák már valóban létesítettek is. Hogy a szemináriumokra vonatkozó előírások megtartása és ekép a szemináriumok elé tűzött cél elérése minél inkább biztosíttassék, XI. Pius pápa a szemináriumoknak apostoli vizitátorok által való felülvizsgáltatását is programmjába vette. 1931 ápr. 24-én «Praecipua sane» kezdetű motupropriójával (AAS. XXIII. 151. lap) a szemináriumok és egyetemek kongregációjának kebelében külön vizitátori hivatalt állított fel, melyet Visitator Ordinarius címmel biró egyházi férfi tölt be ; rangban ugyanazon kongregáció secretariusa után következő helyet foglalja el és konzultorai közé tartozik. Feladata Olaszország összes szemináriumai meglátogatásáról gondoskodni, az olaszországi inter- dioecesán szemináriumokat pedig legalább minden évben személyesen felülvizsgálni. Már a motuproprio szövegéből lehetett látni, hogy a többi országok szemináriumainak felülvizsgálata is sorra fog kerülni. Amikor ugyanis a Visitator Ordinarius feladatává teszi a gondoskodást az olasz szemináriumok végiglátogatásáról, hozzá teszi : ab his enim, ut par est, incipiendum censemus. Azóta — úgy tudjuk — valóban nem egy ország szemináriumainak felülvizsgálatát írta elő a Szentséges Atya. Legutóbb a magyarországi szemináriumok apostoli vizitálását is elrendelte. (Az olasz szemináriumokat egyébként már X. Pius is megvizsgálatta 1911-ben.) A kódexnek a papok hittudományi képzettségére vonatkozó intézkedéseinek második csoportjába azok tartoznak, melyek a szemináriumban szerzett ismereteknek a felszentelés után való továbbfejlesztését sürgetik.