Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Sipos István: A papság hittudományos képzettsége
104 SIPOS ISTVÁN ismertetése is eléggé megvilágítja, mekkora súlyt helyezett az Egyház minden időben arra, hogy papjai kellő tudományos képzettséggel rendelkezzenek. De tudta azt is, hogy nem elég e tudományos felkészültséget az előkészület éveiben megszerezni, hanem annak megőrzésére és továbbfejlesztésére is szükség van. Innen van, hogy a legősibb időktől kezdve, már az apostoloknál, aztán törvényekben, pápák, zsinatok és püspökök intelmeiben annyiszor találkozunk a teológiával való foglalkozást a felszentelés után is sürgető buzdításokkal, azonkívül olyan intézményeket látunk, melyeknek egyenesen az a céljuk, hogy a papokat a tudományokkal való továbbfoglalkozásra késztessék. Ilyen az a vizsga, melyet a javadalmak, főleg lelkipásztorkodással egybekötött javadalmak betöltése előtt kellett a papoknak letenniök. Már a középkorban megtaláljuk e vizsga nyomait, a trienti zsinat pedig rendszeressé tette és szabályozta. Ilyen volt a papok konferenciája is, amilyenekre már a karoling-idők archidiaconatusainak, később a decanatusoknak papjai összejöttek, valamikor minden hónap elején, miért is kalendák- nak nevezték az összejövetelt, utóbb ritkábban. Különösen borromei Szent Károly buzgólkodott érdekükben, pápák ajánlották, sok püspök előírta és megtartásuk módját részletesen szabályozta. 5. Hogy az Egyház napjainkban nagyobb súlyt helyez arra, mint bármikor, hogy tudományosan képzett papjai legyenek, az új egyházi törvénykönyv fényesen bizonyítja. Idevonatkozó intézkedései két csoportba tartoznak. Az első csoportbeliek azok, melyek a hit- tudományi képzettség megszerzéséről, a második csoportbeliek pedig, melyek annak a felszentelés után való továbbfejlesztéséről szólnak. A kódex a felszentelendőben szükséges kellékként írja elő a felveendő rendnek megfelelő tudományt (974. kánon 1. §-ának 4. pontja). Ennek a tudománynak hiányában nem szabad a rendeket feladni. A tudomány mértékét általánosságban a 976. kánon szabja meg: a tonzúrát a teológiai tanfolyam megkezdése után, a szubdiakonátust a harmadik teológiai év vége felé, a diakonátust a negyedik év elején, a presbyterátust a negyedik év közepe után szabad kiszolgáltatni. Közelebbről az 1364. és 1365. kánon szól arról, hogy a jövendő papoknak milyen tanulmányokat kell végezniök. Jelentékenyen nagyobbak a mostani követelmények, mint voltak a trienti zsinatéi. Az egymást követő rendelkezések mindig a maguk korabeli szükségleteket igyekeznek kielégíteni. Ma, amikor az általános műveltséget is, a szakképzettséget is minden pályán emelkedőben látjuk, a papságnál sem elégedhetünk meg régi idők mértékével. Egyébként a kódex legnagyobbrészt azt foglalta törvénybe, amit az utóbbi idők partikuláris rendelkezései, nevezetesen X. Piusnak az olasz szemináriumok számára kiadott utasításai gyakorlatilag a legtöbb helyen úgyis bevezettek. A kódexnek is az az óhaja, hogy a papságra készülők zsenge koruktól kezdve nevelődjenek a szemináriumban ; de legalább is az
