Theologia - Hittudományi Folyóirat 3. (1936)
Sipos István: A papság hittudományos képzettsége
102 SIPOS ISTVÁN újítás nem talált elegendő tudományos képzettséggel, társadalmi tekintéllyel és lelkiséggel rendelkező papságot. A belátóbbak megértették, hogy az idők változása változást kíván a papképzésben is. így alkotta meg a trienti zsinat 1563-ban a szemináriumokról szóló dekrétumát. Ha semmi más reformot nem valósított volna meg, ezzel az egyetlen reformmal is örökre beírta volna nevét az egyháztörténelembe. Nem foglalt állást a zsinat az egyetemek ellen. A papságnak azt a részét tartotta szem előtt, mely addig a plébániai és székesegyházi iskolákból került ki. Elejtette a papképzésnek a plébánosok által való végzését, a képzésnek azt a módját, mely a középkorban más foglalkozási ágaknál is szokásos volt. Iparosok, művészek mint inasok és segédek valamelyik céhbeli mesternél szerezték meg a szükséges ismereteket, a jövendő papok valamelyik öregebb pap, a plébános mellett. A zsinaton ugyan hallatszottak hangok, melyek a papképzésnek ezt a módját kívánták alapul venni. Az atyák többsége azonban szerencsére elvetette ezt a gondolatot és a székesegyházi iskolát alakította át szemináriummá, a püspök vezetése alatt álló olyan egyházmegyei intézetté, mely nemcsak a püspöki város, hanem az egész egyházmegye számára neveli a papokat. Nem tudósok képzése volt a célja. Azt a zsinat a teológiai fakultások feladatának tekintette. A szemináriumokkal megfelelően képzett és igazi papi szellemmel eltelt lelkipásztorok nevelését kívánta elérni. A szeminárium-dekrétum azt rendeli, hogy minden egyházmegyének legyen papnevelő-intézete, melyben törvényes származású ifjak zsenge koruktól, 12. életévüktől készüljenek a papi pályára. Ott szerezzék meg a szükséges profán és szent ismereteket, a papban megkívánt erényeket és az egyházi ténykedések végzésében való jártasságot. A papnevelés történetének egészen új korszaka kezdődött a szemináriumokkal, melyekből mérhetetlen áldás áradt az Egyházra, az onnan kikerült képzett és buzgó papok serege, kik a trienti reformok leghívebb munkásai lettek. Változtatásokkal bár és átalakításokkal, de a lényeget tekintve a trienti elgondolás szerint való szemináriumok maradtak mind a mai napig a papság nevelő-inézetei. Az Egyház az egyetemekre továbbra is gondot fordított, újabb teológiai fakultásokat és egyetemeket létesített, kiváltságaikat megerősítette, bizonyos hivatalok és javadalmak elnyeréséhez egyetemi fokozatokat írt elő, de a papság túlnyomó nagyrésze a szemináriumokban nevelődött és nevelődik. És hogy ez minél kielégítőbben történjék, állandó törekvésük volt a pápáknak és püspököknek. Országonként szinte beláthatatlan sorát találjuk az intézkedéseknek, melyek a teológiai képzést tökéletesíteni, amikor kellett, reformálni, mélyíteni, bővíteni igyekeztek, hogy a papság tudományos képzettsége az idők követelményeinek megfeleljen. Különösen nagyjelentőségű volt X. Pius pápának az olaszországi szemináriumok megreformálására irányuló munkássága, az 1907-ben
