Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Hermann Egyed: Kísérletek a pálosok visszaállítására a XVIII. század fordulóján
66 HERMANN EGYED került az államtanács, illetve konferencia elé. Somogyi János államtanácsos az egyedüli magyar és lényeges kérdésekben a legtöbbször korrekt katolikus felfogású ember volt a konferencia rideg, jozefinisz- tikus légkörében. Most is melegen szót emelt a pálosok reputációja érdekében és hangsúlyozta, hogy nekik hazánkban a trón és ország körül igen nagy érdemeik vannak, legutóbb pedig éppen az ifjúság nevelésében tűntek ki. Érdemes meghallgatni, hogy a kancellária megjegyzéséről, hogy a pálosokat a belső züllés miatt oszlatták fel, hogyan nyilatkozik. Egyetlen bátor mondata tulajdonképpen II. József egész kolostorpolitikájáról mond lesújtó ítéletet, amikor leszögezi : «Fiel ihnen Mangel an Subordination — wozu vielleicht der Umstand vieles beitrug, dass der Obrigkeit des Ordens beinahe das ganze Ansehen benommen war, mithin die innere Disciplin gleichsam von selbst in Verfall gerathen musste — zur Schuld, so würde man dem Übel durch weit gelindere Mittel haben steuern können, ohne deshalb gleich zur Aufhebung zu schreiten.»1 Somogyinak teljesen igaza volt. A belső nyugtalanságokat nagyrészben a császár erőszakos beavatkozása szülte, amikor a generális vizitációit megszüntette, a provinciálisoknak megtiltotta, hogy az egyes rendházak ügyeibe beleszóljanak, a rendi definitoriumot eltörölte, viszont a priorok választását a rendtagokra, a provinciálisokét pedig a priorokra bízta.1 2 A rend belső fegyelmének ellanyhulása sem volt akkora, hogy a feloszlatást — állami beavatkozással — indokolttá tette volna. Sajnos ennek a hiedelemnek éppen a legmagasabb rendi vezetők : Ordódy Károly generális és titkára, Szentmartonyi Tamás adtak tápot a császárhoz intézett beadványukban. Szentmartonyi meg éppen azt javasolta a császárnak, «Ordinem S. Pauli procul a primaevo suo instituto recessisse ac in eo jam statu esse, ut vel abolitione vel correctione opus habeat.» Persze, hogy a császár ennek az alternatívának nem a második tagját választotta. Egyébként ma már tudjuk, hogy a hármas vád : a rendtagok züllött, léha életet élnek, a priorok pedig egy húron pendülnek velük, semmit sem tesznek a diszciplína érdekében s végül a rend gazdasági ügyei teljesen elhanyagolt állapotban vannak, távolról sem feleltek meg a valóságnak. A vádakból legfeljebb csak annyi tartható fenn, hogy a gazdasági vezetés csakugyan nem felelt meg a modern értelemben vett gazdaságpolitikai elveknek, de semmivel sem volt rosszabb a korabeli, általában dívó gazdálkodásnál, sőt altruisztikus vonásai még a bizonyosfokú gondatlanságot is mentik.3 Somogyi votumában ezekre a dolgokra nem tér ki részletesen, de a magyar dikaszteriumok éppenúgy megtalálhatták volna a pálosrendet rehabilitáló érveket, ha komolyan akarták volna. Azonban minden érezhető szimpátiája ellenére maga Somogyi sem javasolta a pálosok visszaállítását. Fő érve neki is az volt, hogy a vallásalap, amelynek fentartása 1 Staatsarchiv, Wien, Staatsrat, 632—1803. 2 Császár E., i. h., 311. 1. 3 Császár, i. h., 316. köv. 11.
