Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Rogács Ferenc: II. Rákóczi Ferenc áldozási imái
KELET LELKE KELET IMÁJÁBAN 363 Kelet lelke Kelet imájában. Ismeretes, hogy milyen fontos ügynek tartja az Anyaszentegyház a keleti egyházaknak a katolikus egységbe való visszatérését. Minden erre a célra irányuló igyekezeténél azonban hangoztatja azt is, hogy ennek a visszatérésnek úgy kell történnie, hogy amellett a keleti egyházak hagyományos sajátságai, sajátságos rítusai és szokásai fennmaradjanak. Ezt annyira fontosnak tartja, hogy például azt a katolikus papot, aki egy keleti hívőt az elszakadt egyházakból a katolikus egységbe visszahozza, de ez alkalommal az illetőt a keleti ritus elhagyására és a latin ritus elfogadására ráveszi, büntetéssel sújtja. Nemcsak azért teszi ezt, mert így legbiztosabban oszlathatja el azt a bizalmatlanságot, mely többé-kevésbbé mindenütt uralkodik Keleten a katolikus egyházzal szemben ; hiszen a keleti ember, aki abban a gondolatkörben él, hogy egyháza nemzeti vagy egyenesen állami intézmény, könnyen sejt politikai célokat a katolikus egyház működése mögött és leggyorsabban győződik meg arról, hogy ez nem így van, ha a katolikus egyház semmi mást nem követel tőle, mint éppen az «unum ovile et unus pastor» elismerését, különben pedig mindazt meghagyja neki, amihez őt a szokás, a hagyomány, a nemzeti érzés fűzi — de teszi ezt azért is, mert a keleti egyházak rítusa és szellemi élete, bár elszakadva a közös nagy egységtől, mégis a közös keresztény hagyománynak önálló, a mienkkel egyenjogú kifejezési formája, mely épúgy hozzátartozik a katolikus egyház egészéhez, mint az a forma, melyben mi nőttünk fel. Teljesen a katolikus egyház szellemében járunk el, ha ezeket a sajátságos formákat megismerni igyekezünk. Maga a Szentatya mutatott nem egyszer reá, hogy azzal mozdítjuk elő leghatásosabban a keleti egyházak visszatérésének ügyét, ha megértést tanúsítunk jogos sajátosságaik, hagyományaik, ősrégi rítusaik iránt. De gazdagabbá válik a vallási éltünk is azáltal, ha megfontolás tárgyává tesszük, hogy a közös igazság, a közös hit mi módon nyilvánul meg egy idegen, tőlünk annyira távol álló lelkűiéiben és az a közös érzés, mely minket és őket is áthatja, milyen más kifejezési formákat talál egy, a mienktől annyira elütő gondolat- és érzésvilágban. A minap jelent meg német nyelven egy könyv,1 mely a keleti liturgikus könyvek legszebb imáit tartalmazza olyan formában, hogy ezek nemcsak a tudományos kutatás tárgyai lehetnek, hanem a mi ajkunkon is imaként megcsendülhetnek. És ez helyes is ; mert egy imának sajátságos lelkületét, a benne nyilvánuló sajátságos ütemet csak imádkozva 1 hét igazán átérezni. A könyvet részben régi, részben modern, de a régi stílusban festett keleti szentképek másolatai díszítik, melyek a szem számára is felidézik azt az idegen világot, amelybe gondolatban bele kell helyeznünk magunkat. Ünnepélyes ridegségükkel egészen szokatlan benyomást tesznek ránk, de az idegenszerű stílus formái alatt ugyanazokra a tárgyakra ismerünk rá, melyeket a mi szentképeinken is látunk. Ha belemélyedünk ezekbe az 1 Der Osten betet. Aus den liturgischen Büchern übersetzt und zusammengestellt von Leo Makko. Verlag Ars Sacra, München, 1935.
