Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Rogács Ferenc: II. Rákóczi Ferenc áldozási imái
II. RÁKÓCZI FERENC ÁLDOZÁSI IMÁI 353 ebben a néma átadásban, a magányban, hol az Úrral zavartalanul maradhat. Kelletlenül megy vissza az emberek közé, akik sokfelé húzzák- vonják a szíve érzelmeit. Szeretete hálás szívről tesz tanúságot. Legalább pár szóval mindig megköszöni a szentáldozás kegyelmét, a szeretetnek ezt a nagy művét. Érzi, hogy a köszöneté csak üres szó, dadogás, azért hogy hathatósabbá tegye, a szentek dicsőítő hálaadásával egyesíti (2). A szeretet próbája a feltétlen önátadás. Rákóczi mindig újra meg újra az Ür rendelkezésére bocsátja önmagát, tegyen vele, amint jónak látja ; neki nincs más kötelessége, mint imádni Isten végzését. A Gondviselés imádása volt különben is legkedveltebb áhítatgyakorlata, a Vallomások könyvében szüntelenül visszatérő refrain1 s minden hálaadásában is megismétlődik. Néha szinte megdöbbent az a hang, amely kifejezést keres a feltétlen átadásra. Hányszor megismétli, hogy Isten akaratába akkor is belenyugszik, ha örökre elvetné is, hiszen az Úr azzal éppen úgy eléri a dicsőségét, mintha üdvözíti. Rákóczi fejedelmi öntudata, a bárok kor eszményi felfogásával még egyénibb színt kölcsönöz az átadás érzelmeinek : Isten a legfőbb fejedelem, az uralkodók Ura, a neki bemutatott hódolat nem más, mint elomló, önmegsemmisülő belenyugvás az ő szent akaratába. Felajánlja neki önmagát és mindenét : értelmét, emlékezetét, akaratát, összes képességeit. Ez a részletező felajánlás majdnem minden hálaadásában kifejezetten előfordul, mint Szent Ágoston Vallomásainak és Szent Ignác szeretetimájának visszhangja. A szentáldozási hálaadás befejező része a kérés, mellyel a lélek állandósítani kívánja a szentségi kegyelmeket. Mikor kérhetne nagyobb bizalommal és eredménnyel, mint mikor szívében tartózkodik az Úr? Rákóczi kérése alakilag terjedelmes, de érdemileg beleolvad az átadásba. Elve, lehetőleg semmit sem kérni, legalább is nem ideiglenes, földi jót. Minek is kérne, úgysem tudna okosan kérni (29). Teljesen az Úrra bízza, mit akar neki adni (6). Azt kéri, legyen a szeretete tökéletes, hogy magát az Urat szeresse és ne az adományait. Szeretetének célja nem a saját boldogsága, hanem maga az Isten (21), ő töltse be egészen. Szeretete nem riad vissza áldozatoktól, sőt azokból él. Azért kéri az Urat, vezesse őt meredek utakon (22) ; adjon neki megaláztatást és szenvedést (20). Pati enim lubenter, est amare ferventer (12). Azt sem kéri, hogy gyarlóságaitól mentesüljön, csak azt, hogy nyűgös voltában alázattal elviselhesse magát (4). Végül kérni szokta a szeretet állandósulását : legyen a szentségi egyesülés az örök szeretetben való egyesülés záloga (7). Befejezésül egy rövid hathatós fohász zárja a hálaadást, amely lelki csokorba köti össze a szentáldozás érzelmeit. Ez is majdnem mindig a szeretet motívumából képződik. Pl. Repara vires ; auge amorem (3). Peto pati, quod imponis ; mori, dum vocaveris ; diligere, prout praecipis (24). * * * 1 Conf. 7., 19., 143; 147—150; 294., 341., 344., 362., 364. Theologia. 23
