Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Szekfű Gyula: A vallási türelem és a hazai puritánizmus
A VALLÁSI TÜRELEM ÉS A HAZAI PURITANIZMUS 313 bibliát, melyet kérvén tőle kezemben vém, melyet midőn forgatnék, a végin akadék egy szép munkára, ottan Isten elmémben lövellé, mely szép és mely szükséges volna az mi szegény nemzetünknek az magyar nyelvre fordítani» . . . Valóban, a hazai puritánok «lelki dolgokat vásár- lottak», akárcsak utóbb a pietisták (kikkel helyesen kapcsolja össze őket szép tanulmányában «A pietizmus Magyarországon» Szent- Iványi Béla, Századok 1935) : misztika és kazuizmus közt hányódó érzelmi vallásosságot és arra vezető módszereket, praxis pietatis-okat tanultak ott, melyek a hazai protestantizmus levegőjében a racionalizmus hatása alatt csakhamar eltávolodtak a misztikától, s nem egyszer külsőségekre, istentisztelet, liturgia reformjára korlátozódtak. Az érzelmi vallásosság számára eleinte nem igen nyilt szabad szárnyalás, amit megértünk akkor, ha elolvassuk Szatmári Baka Péternek, a nagy hollandus professzorát is bátran megtámadó lelkes puritán diáknak rajzát a hazai állapotokról, ahol a prédikátor nem katechizál, betegeket és szegények látogatását méltóságán alólinak tartja, ahol nem illik őt kérdezés nélkül megszólítani, ahol a püspökök bezárják azokat, kik (puritán szellemben) az ünnepnapok ellen szólnak, ahol csak háromhavonkint szolgáltatják az úrvacsorát, ahol a templomban néhány diák énekel, de a nép nem érti és nem vehet benne részt, s ahol azt hiszik, hogy a népnek nem kell okosabbá lennie, mert akkor megvetné prédikátorait stb. (Defensio simplicitatis ecclesiae. RMK III. 1724.) Nem csoda, hogy az élet puritán szellemű reformációjára törekvő néhány fiatal pap felőrlődött ebben a pasztorációs, igehirdető küzdelemben, s nem maradt ideje vagy érdeklődése arra, hogy az új eszmék társadalmi és jogi vetületét kidolgozza. Tudjuk, hogy az egyházigazgatási következmények, a hazai egyházi tanácsok megalakításával, mily messze estek a mintától, az angol és más népek hasonnevű berendezéseitől. Vallási türelem elvi átérzésével seholsem találkozunk, s mint mondottam, Medgyesi Pálon kívül a jobbágyságnak az egyházi tanácsba illesztésével is alig foglalkozott valaki. Ő a Dialogus Politico-Ecclesiasticusban tiszteletreméltó meggyőződéssel hadakozik a nemesi felfogással, de tudjuk, hogy eredmény nélkül, s még neki sincsenek illúziói. Az igazi nehézségből, hogy az egyházi tanácsban úr és jobbágy együtt üljön, különböző kivezetőutakat keres : nagyemberek ritkán élnek falusi ecclesiá- ban, rendesen udvarnál és városban, ahol nem kerülnek össze saját jobbágyaikkal ; vagy ha ez mégsem kerülhető el és ha az úr kifakad : «Majd jobbágyommal ülnék lábaslag a presbyteriumban !» — akkor vállalják el az urak a presbyteri hivatalt ! Abba azonban nem egyezik hsle a becsületes Medgyesi, hogy az egyházi tanácsok felállítását elhalasszák akkorra, amikor a «községnek» nem lesz többé «nyavalyás és szolgai állapotja» : «Ha akkor veszünk presbyteriumot fel, mikor az jobbágyságból, szolgálat és szükség alól az szegénység felszabadul, az soha nem lészen» — azaz még ez a tisztára lelki ember sem mert
