Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Teller Frigyes: A zsidó és a görög zene hatása a liturgikus énekünkre
284 IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN számát szaporítani, a degeneráltakét pedig lehetőleg csökkenteni igyekszik, nemcsak helyesek, hanem minden tekintetben sürgetően kívánatosak is. Viszont vannak az eugenikai eljárások között olyanok is, mint a sterilizáció és eugenikai abortusz, melyek erkölcsi természettörvénybe ütköznek és így morális szempontból elvetendó'k, de pusztán biológiai és szociális tekintetben is legalább aggályosak. A szerző világnézeti érvelései világosak, meggyőzőek, tisztán biológiai ismeretei is egy-két lényegtelen ponttól eltekintve, teljesen helyesek. Az eugénikáról ily rövid terjedelemben többet és jobbat adni valóban nehéz volna. Somogyi József. b) Idegen nyelvű. K. Leese: Das Problem des «Arteigenen» ln der Religion. Mohr, Tübingen, 1935, 50 1. A hamburgi egyetem professzora, e tanulmány szerzője, a «dogmát- lan laikus kereszténység» harcvonalába helyezkedve, filozófiai érvekkel polemizál a mai germán vallásalapítók, elsősorban a tudományos logika iránt még legtöbb megértést tanúsító I. W. Hauer ellen, aki az ősi pogány vallás felújítására törekvő «Deutsche Qlaubensbewegung» szellemi irányítója. A vallás és a faj viszonyának a kérdése terén uralkodó óriási fogalmi zavar tisztázását segíti elő Leese, midőn a «faj» és a «nép» fogalma közti megkülönböztetést sürgeti. Hangsúlyozza, hogy a «faj» a mai tudományos nyelven az öröklött testi, lelki és szellemi hajlamok bizonyos komplexumát jelenti, mely azonban még bizonyos módú kifejlődésre vár. A faj, mint természeti adottság, nem kultúralany, «faji» vallásról tehát a szó szoros értelmében nem beszélhetünk. A kultúra hordozója a «nép», melyen a történeti sorsközösség által összeforrott, fajilag gyakran vegyes, embercsoportot értjük. A népközösség, mindenesetre a faji tulajdonságok által befolyásolva, de mégis elsősorban a szellemi öntevékenység erejével alakítja ki bizonyos érték-eszmék után igazodva az utódoknak átadható szellemi kultúrát, melyhez a vallás is tartozik. A vallásnak éppúgy, mint egyéb kultúrjelenségnek, figyelmen kívül nem hagyható előfeltételét képezik a pszichikai hajlamok, lényegét azonban az istenhívő emberek érték-élménye alkotja, mely az abszolút érték megragadására törekvő magatartásában nem tekinthető kizárólag egy bizonyos faj sajátos életfunkciójának. Ezzel a gondolatmenettel vezet rá Leese arra, hogy a faji vallás eszméjének a rajongói a fajon többet értenek, mint amennyire a tudományos megállapítás feljogosítana. Ködös intuícióikban a fajt valami reális élőlénynek látják, élettel telített platoni ideának képzelik el, mely egy zárt embercsoporton belül önmaga sajátszerű megvalósítására törekszik. Ennek a képzelet-szülte faji szubstanciának azután jóvátehetetlen fogyatékossága, hogy az őskorral megszakadt történeti folytonosság és a kereszténység iránti gyűlölet következtében oly vonásokat kell magára vállalnia, amelyekben történeti énjét nem képes többé felismerni. Sem Eckehart, sem Goethe misztikája előfutárául nem tekinthető az ősgermán
