Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Meszlényi Antal: Szelepcsényi prímás és Északmagyarország rekatolizálása (1671-75)
SZELEPCSÉNYI PRÍMÁS ÉS ÉSZAKMAQYARORSZÁO RÉKAI OLIZÁLÁSA 221 visszavételének munkája, amely az 1671—1675. években érte el a tetőpontját. Szelepcsényi e munkának számadatos történetét készítette el jelentésében Róma számára. A jelentés kézbesítésével, mint a bíborosi testületnek írta, Jani Ferenc1 esztergomi kanonokot, vasvári főesperest és monostori apátot szemelte ki. Őt bízta meg érseki hódolatának a kifejezésére s egyben azon reményének a tolmácsolására, hogy ezen országban rövidesen a kát. hit teljes diadalra jut a keresztény vallás emelésére s az apostoli szentszék dicsőségére.1 2 II. Szelepcsényi már el akarta küldeni jelentését, mikor Rómából megjött a hír, hogy X. Kelemen meghalt (1676 júl. 22.) s utódja az erőskezű s nagy politikai koncepciójú XI. Incze lett (1676 szept. 25.). Relációját tehát most már hozzá intézte. Jelentésének első részében röviden leírja a katolicizmus XVI. századbeli elsorvadását, majd Pázmány és érsek-utódjai alatt új erőre jutását, a második részben pedig az 1671—1675. évek eredményeinek számszerű történekét. Az az elvi felfogás, mely végigvonul Bársony említett művecskéjé- ben, még erősebben kidomborodik Szelepcsényinél. Ő minden magyar baj forrását a mohácsi vészben, illetőleg az ezt követő kettős királyság küzdelmében jelölte meg. Ezek a zavaros idők okozták, hogy nemzetünk nemcsak politikailag, hanem vallásilag is szétszakadozott. Mint XI. Inczének írta : ez az ország, Szentséges Atya, sok szazadon át szép virágzásnak örvendezett s a kedvező szerencse folytán a 'ejlődés magas fokát érte el. Nem akadt senki, akit bármiféle tévedés hatalmába ejtett volna, de annál inkább kivált mindenki a keresztény jámborságnak, a kát. hitnek, a buzgó istentiszteletnek, a szentszék iránti szereteté- nek és szentséghírének az erényeivel, úgy, hogy az egész keresztény világ, mint apostoli királyságot s Mária országát emlegette hazánkat. De amint csodálatosan forgandó az országok s a birodalmak sorsa, Mohács mezején eltűnt a mi szerencsénk is. Itt inkább hős, mint szerencsés seregünk megütközve a török szultánnal, Szulimánnal, az esztergomi és a kalocsai érsekkel, a főurakkal, a nemesekkel és sok más derék vitéz hősünkkel, sőt magával a királlyal, II. Lajossal, a nem várt vere1 Életéről kevés adat áll rendelkezésünkre. Kollányi szerint Olaszországban született s 1673 április 23-án lett tagja az esztergomi káptalannak. Szelepcsényinek bizalmas embere volt ; 1678-ban szerémi püspökké neveztette ki. Ő gyakorolván sok idő óta elsőízben a joghatóságot e helyen, az egyházmegye visszaállítójának mondható. 1701-ben a Csanádi püspöki széket foglalta el. Meghalt 1703-ban. V. ö. Kollányi Ferenc : Esztergomi kanonokok (1100—1900). Esztergom, 1900. 286. 1. 2 Arch, della Congr. dei Concili Relationes Dioecesanae : Rei. Eccl. Metr. Strig. 1676 márc. 28.
