Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Teller Frigyes: A zsidó és a görög zene hatása a liturgikus énekünkre
IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN 185 A szöveget Karner a fentemlített szakaszokon kívül kisebb perikopákra osztja ; ezeket vastagbetűs nyomással érzékelteti. Az egyes perikopákat rögtön követi azoknak magyarázata. Karner hívő protestáns ember, és ez az őszinte hit és meggyőződés átlengi egész munkáját. Mindamellett hellyel-közzel vannak oly állításai, melyek ebből az általános jellegből némileg kirínak. Jézus gyermekségének történetét hitelesnek és az első evangélium szerves részének vallja, de lehetségesnek tartja, hogy Máté elbeszélését bizonyos rabbinisztikus legenda -befolyásolta, és a történeti hitelességnél fontosabbnak tartja azt, «amit Máté mondani akar, hogy t. i. Krisztus története kezdettől fogva mutatja egyfelől a világ gyűlöletét..., másfelől Isten oltalmazó szeretetét»... (198. 1.) Igen helyesen mutat reá arra, hogy Jézus csodáinak elbeszélése nem eredhetett a közfelfogásból, mert lehetett valaki ünnepelt rabbi a nélkül, hogy csodákat vártak volna tőle. (199.1.) Másrészt azonban lehetségesnek tartja, «hogy az ótesta- mentom elbeszéléseinek a segítségével itt-ott feltöltötték a gyülekezeti hagyományt», és «hogy az őskereszténység a vándorló csodatörténetek motívumait vette át és fűzte hozzá» az evangéliumi csoda-elbeszélésekhez, de megállapítja, hogy «a vallástörténeti összehasonlítás és a formatörténeti kritika eszközeivel legfeljebb egyik vagy másik elbeszélés «hitelességét» lehet kétségbevonni» (199. 1.) Lehetségesnek tartja, «hogy a Jézus által meggyógyított betegek betegségének pszichogén természetű oka volt. Azonban egyenesen csodálatos «véletlennek» kellene mondani, ha Jézus mindig ilyen betegekkel találkozott volna». (201. I.) Sajátságosán hangzik Karnernek az az állítása, hogy «Jézus sohasem hivatkozik csodáira olyan értelemben, mintha azok istenfiúi méltóságának az igazolására szolgálnának» (202. L), amikor mindjárt a következő lapon azt olvassuk, hogy a csodatettek elválaszthatatlanul hozzátartoznak Jézus megtérést követelő igehirdetéséhez, és ennyiben terméssetszerűleg «igazolják» Jézus isteni küldetését. (203. 1.) — Helyesen állapítja meg a szerző, hogy az «Isten Fia» név az újszövetségben általában Jézus isteni méltóságának a megjelölésére szolgál. (209.1.) Az «Emberfia» elnevezés azonba i Karner szerint valószínűleg végső fokon az iráni vallásból származik. (??) (212. 1.) A hely szűke nem engedi meg, hogy Karner egész magyarázatának főbb gondolatait ismertessem. Pedig megérdemelné, mert a szerző nagy gonddal világította meg az első apostol-evangelista iratát, és azt avatott kézzel tette hozzáférhetővé a nem teológus olvasónak is. Azonban igazán sajnálom, hogy mindjárt a 3. lapon, Jézus nemzetségtáblájának magyarázatában «hibák»- ról beszél, mert egyes tagok kimaradtak, holott általánosan ismeretes dolog, hogy Máté nem közli Jézusnak teljes genealógiáját, hanem egyes ágakat elhagy, hogy a 3x 14 = 42 gematrijához eljusson. Ne vegye tőlem rossz néven a tudós szerző, ha elmosolyodtam azon az állításán, hogy «Ábia fiát, Ászát, a nemzetségtábla összetéveszti a zsoltárokból ismert Ászáf költővel, éppen úgy, mint Manasszé fiát, Ámont, a híres prófétával, Ámosszal». (3. 1.) Hiszen az evangélista ebben a részben (egyes kihagyásokkal) szószerint átveszi a Királyok könyveinek királyi genealógiáját, tehát a legjobb akarattal sem gondolhatott
