Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Teller Frigyes: A zsidó és a görög zene hatása a liturgikus énekünkre
SCHEEBEN 173 stílustörvényét sohasem a történeti fázis diktálhatja, hanem csakis a tárgy belső jellege. Scheebennek még a Dogmatikáján is végighúzódik és diktál ez a védelmi álláspont. Sok egyenetlenségnek és hosszadalmasságnak ez a főoka. Döntő volt azonban egy személyes mozzanat. Scheeben nagyságának is megvan az árnyéka. Valamit megérez belőle, tudtommal elsőnek, a Mysterien új kiadója, Weiger, mikor azt mondja: «So schöpferisch der geniale Theologe im Gedanken, so unschöpferisch ist er im Wort... wir wundern uns über den Mangel an schöpferischer Leuchtkraft des Wortes» (p. 835). A szó «világító erejének hiánya» itt csak mélyebb hiánynak jelzőkészüléke : Scheebennél az erudícióval és spekulatív tehetséggel nem tartott lépést az alakító erő. Ennek a hiánynak egy eléggé szembeötlő jele, amit már a kortársak kifogásoltak és amit különösen a kezdő súlyosan megszenved : a terjengősség, melye': még súlyosbít a körülményeskedés, a különböztetések és poláris szembesítések végeláthatatlan karavánjai. Aki személyesen meg akar győződni, hogy miről van itt szó, vesse össze, hogyan tárgyal egy kérdést Szent Tamás a Summában, és hogyan Scheeben a Dogmatikában, mely leghívebben tükrözi tudós szellemi egyéniségét. Ebben a hiányban lehet része annak az idegesítő, gyors sokfélé- dolgozásnak is, melyre az apologétát kényszerítik a tornyosodó napi föladatok ; egyszerűen nem marad ideje és szellemi nyugalma a csöndes érleléshez, mely nélkül, hiába, nincs klasszikus alkotás. Nem lesz egészen hibátlan benne a kor. Az az emberöltő ugyanis, melybe Scheeben irodalmi működésének javarésze esik (1860—90), az egész vonalon döbbenetesen szegény alakító erőben és igényben. Valószínűleg van benne némi része annak, az iskolának is, melyet Scheeben járt, mely a hatalmasan bontakozó fiatal szellemet nem hozta eléggé termékeny érintkezésbe a kor nagy mozgató erőivel, eszméivel és problémáival. Azt mondom, némi része ; hiszen nem szabad feledni, hogy Secchi, Passaglia, Palmieri, Tongiorgi Gregoriana-ja volt az, melyben Scheeben tanulóévei teltek. Talán éppen ezeknek az innen jövő indításoknak volt részük abban, hogy Scheeben lassan mintha ráeszmélt volna ezirányt hiányaira és föladataira. Jellemző, hogy Dogmatikája utolsó szakaszában a biológiát kezdi egészen eredeti módon a súlyos kegyelemtani problematika szó gálatába állítani, és még utolsó irodalmi terve is «Die Zahlengesetze der Harmonie in Ton, Licht und Kosmos». Akkor azonban már túl volt azon íz életfázison, mikor az alkotó szellemnek teljesen új elhelyezkedés és új stílus sikerül. Bizonyos, hogy életműve, amilyen hatalmas teológiai erőfeszítésîkkel lep meg és nyűgöz le lépten-nyomon, olyan kevés és félénk önálló mérkőzést nyújt a bölcseleti problematika terén. Pedig csak a kettőnek egyenlő, nagyarányú munkálása készítheti elő a termékeny klasszikus szintézist, amint azt Szent Ágoston és Szent Tamás műve tanulságosan mutatja. De bármint van, itt Scheeben nagyságának határához értünk. Megrendülve állunk meg a nagy remények küszöbén, mikor a történelmi titok felénk dörgi «Megállj* szavát. De mélységes hálával kell eltelnie a 20. század teológiájának az értelem-adó Szentlélek iránt azért, hogy hányódásai közepeit fölnézhet arra a világítótoronyra, melynek Scheeben a neve. Schütz Antal.
